Kamion Eb - Kiss Norbert történelmi sikere Oroszországban

Kiss Norbert, az Oxxo Energy Truck Race Team pilótája nyerte meg a kamion Európa-bajnokság oroszországi fordulójának szombati első futamát, s ezzel sporttörténelmet írt: a magyar csapat először tudott győzni egy versenyhétvége első viadalán.

A csapat beszámolója szerint a szombathelyi versenyző a délelőtti időmérőn a 3., csapattársa, a 17 éves Major Benedek pedig a 10. rajthelyet szerezte meg, majd Kiss rögtön a start után, már az első kanyarban megelőzte többszörös Eb-győztes riválisait, a német Jochen Hahnt és a spanyol Antonio Albacetét. Utóbbi végig nyomás alatt tartotta a magyar pilótát, aki azonban meg tudta őrizni vezető pozícióját. Major nem tudott előzni a versenyen, ugyanakkor mellette sem mentek el, így tizedikként, az utolsó pontszerző helyen intették le.

kissnorbertkamionA kamion Eb fordulóin szombaton és vasárnap is két-két futamot rendeznek, mindkét nap délelőttjén időmérő dönt a rajthelyekről. Az adott napi második versenyen a szabályok értelmében az első futam első nyolc helyezettje fordított sorrendben startol, azaz a 8. indul az élről, a futamgyőztes pedig a nyolcadik pozícióból. A magyar csapat pilótái korábban még sosem tudtak győzni első versenyen, minden részsikerük a második futamokon, nem utolsósorban a fordított rajtsorrendnek köszönhetően született.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) égisze alatt futó Eb a kategória legmagasabban jegyzett sorozata, gyakorlatilag csak azért nem hívják világbajnokságnak, mert tengerentúli helyszín egyelőre még nem szerepel a versenynaptárban.
Forrás:MTI

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com