Kapás Boglárka: mindig a versenyeken éltem igazán
A kedden kezdődő rövidpályás világbajnokságon fejezi be pályafutását Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó.Ennek apropóján az M4 Sport hosszabb beszélgetést készített a 31 éves sportolóval, aki felidézte pályafutása legfontosabb állomásait. A kezdetekkel kapcsolatban elmondta, hogy az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina volt a példaképe és mind a mai napig az is maradt - a legendás úszó nemrég egy videoüzentben köszöntötte a visszavonuló sportolót.
A közönségkedvenc Kapás felelevenítette, hogy 2008-ban, Pekingben a magyar csapat legfiatalabb tagjaként már ott lehetett az olimpián, ami felnőtt pályafutása első nagy világversenye volt, majd 2010-ben Szingapúrban első magyar aranyérmesként állhatott a dobogó tetején az ifjúsági olimpián, és ekkor „beleszagolhatott” az ötkarikás győzelembe.
Karrierjének egyik legfontosabb pontjaként jelölte meg, amikor a 2016-os riói olimpia előtt néhány hónappal klubot és edzőt váltott, így lett az UTE-nél Virth Balázs tanítványa, aki azóta is irányítja a felkészülését. Ennek a munkakapcsolatnak a gyümölcseként a londoni Európa-bajnokságon négy aranyérem került a nyakába, majd a riói játékokon 1500 méter gyorson harmadik lett, a mai napig ez a szívéhez legközelebbi úszása.
Kapás Boglárka elárulta, 2017-ben döntöttek úgy Virth Balázssal, hogy „keresnek” egy másik számot, hiszen maximalistaként tisztában volt azzal, hogy a gyorsúszás királynőjét, az amerikai Katie Ledeckyt nem lehet legyőzni. Végül a 200 méter pillangóra esett a választásuk, megegyezésük szerint a 2018-as glasgow-i kontinensviadalon 2:07 percen belüli idő kellett volna ahhoz, hogy folytassák. Kapás ugyan „csak” 2:07.13-at úszott, de ezzel aranyérmes lett, így maradtak a tervnél.
A következő évben a kvangdzsui világbajnokságon megnyerte a számot, bár saját bevallása szerint „idegesítette”, hogy ismét „gyenge idővel” tudott nyerni. A tokiói olimpián a győzelem volt a célja Kapásnak, de egy családi tragédia beárnyékolta a felkészülését. Felelevenítette, hogy a kitűzött cél érdekében megpróbálta kizárni az érzéseit, az ötkarikás döntő előtt két órával viszont - amikor a legnagyobb a nyomás egy sportolón - pánikrohamot kapott, a szervezete megadta magát és végül a negyedik lett. Ezt követően hagyott időt a gyászra, s végül kijutott az idei, párizsi olimpiára, amely az ötödik volt a karrierje során.
„A versenyzés nagyon fog hiányozni, én mindig is a versenyeken éltem igazán. Biztos visszavágyódom majd, kell majd pár év, amíg megszokom” - mondta Kapás Boglárka, aki 200 méter pillangón, 400 méter gyorson, valamint 400 méter vegyesen indul a Duna Arénában sorra kerülő rövidpályás világbajnokságon.
A teljes interjút az M4 Sport hétfőn 17 órától tűzi műsorára.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások