Kaposváron minden játékos szerződését felbontják

Az élvonalban szereplő kaposvári férfi kosárlabdacsapatnál minden játékos szerződését felbontják.A klub kedden a honlapján közölte: Puska Zoltán ügyvezető a szurkolói találkozón jelentette be, hogy még mindig nem sikerült lezárniuk az elmúlt szezont, miközben azzal párhuzamosan már dolgozniuk kell a következőn. "Ennek részeként az a döntés született, hogy valamennyi játékossal kezdeményezzük az élő szerződések felbontását. Szeretnénk tiszta lappal továbblépni" - mondta a sportvezető.

    
Hozzátette: akinek fontos Kaposvár, az maradhat. Terveik szerint az elmúlt szezonhoz képest alacsonyabb költségvetés mellett eredményesebb keretet akarnak összehozni. "Elsősorban a jövő csapatát kezdjük el építeni, ezért a fiataloknak 2+1 éves szerződést kínálunk" - hangsúlyozta Puska Zoltán. A játékosokkal kapcsolatban megemlítette, hogy Alekszandar Pustahvar a határidő lejártáig nem válaszolt az ajánlatukra - tudomásuk szerint hazájában, Fehéroroszországban képzeli el a karrierje folytatását -, míg a szerb Marko Spica befejezte pályafutását. Az amerikai légiósok közül Emmanuel Ubilla a ZTE-hez igazolt, Reggie Johnson pedig egyértelműen kijelentette, hogy a magyarországinál erősebb bajnokságba vágyik.
   

Az alapszakaszban a Kaposvár 11 győzelemmel és 15 vereséggel a 12. helyen végzett. A középszakasz négycsapatos alsóházában a kaposvári együttesé volt a leggyengébb mutató (2 gy/4 v), de így is megelőzte a Szedeákot és a TF csapatát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com