Károlyi Andrea: egyszerre lenne realitás és bravúr a 3x3-as kvóta

Károlyi Andrea szövetségi kapitány szerint egyszerre reális cél és siker esetén bravúr az olimpiai kvótaszerzés a 3x3-as női kosárlabda-válogatott számára.A szakvezető az M1 aktuális csatornának felelevenítette a nemzeti csapat februári összetartását, amelyre a szövetség székesfehérvári edzőközpontjában került sor. "Szokás szerint remek hangulatban telt el a négy nap. A játékosok imádják a 3x3-at, úgyhogy minden edzőtáborunk nagyon hasznosan telik, és hazautazásnál még jelzik is, hogy szívesen maradnának még. Nagyon jó kis család ez a válogatott" - fejtette ki a kapitány, aki 2014 óta Európa-bajnoki címre és két világbajnoki ezüstéremre vezette csapatát.

    
A játékosként hétszeres magyar bajnok Károlyi elmondta, a májusi, grazi selejtezőig már nem tudnak összetartást szervezni, mert a rájátszásra besűrűsödik az NB I.  "Május 10-én kezdünk egy kéthetes edzőtáborral, egyelőre képlékeny, hogy végig itthon leszünk-e, vagy el tudunk menni május 21. és 23. között egy franciaországi tornára. Voironban voltunk 2019-ben is az amszterdami világbajnoksági előtt, nagyon színvonalas viadal" - mondta a tervekről a kapitány, majd rátért a grazi kilátásokra:
    

"A húszcsapatos selejtezőben is van esélyünk, de persze nem fogják ingyen adni a kvótát. Szerintem a legnehezebb csoportban vagyunk és a legnehezebb ágon, de ebben a sportágban sokszor nüanszok és másodpecek döntenek. Úgy megyünk ki, hogy szeretnének kijutni az olimpiára, de ha nem sikerül, akkor a következő hétvégén már jön a debreceni pótselejtező. Remélem, hogy akkor már nézők előtt lehet játszani, 2019-ben itt volt az Európa-bajnokság, és még most is ráz a hideg attól a fantasztikus hangulattól. Nem tudtunk olyat gondolni vagy kívánni, amit ne azonnal teljesítettek volna a szervezők" - mesélte a szakvezető.
    

Az olimpiai részvétellel kapcsolatban Károlyi Andrea így foglalta össze gondolatait: "A tokiói kvótaszerzés egyszerre reális célkitűzés és siker esetén bravúr is. Az elmúlt évek teljesítménye alapján reális célnak mondanám, ugyanakkor ha arra gondolunk, hogy 1980 után újra magyar női kosárlabda lenne az olimpián, akkor viszont bravúr. Mindannyiunk álma valósulna meg a tokiói szerepléssel" - tette hozzá.
    

A grazi selejtezőn magyar részről csak a nők lesznek érdekeltek, akik csoportjukban Hollandiával, Észtországgal, Fehéroroszországgal és Srí Lankával csapnak össze. Ezen a tornán három tokiói kvótát osztanak ki. Az utolsó egy-egy kiadó olimpiai hely az egyenlőség jegyében rendezett debreceni pótselejtezőn talál gazdára, ahol hat-hat gárda verseng. Itt a magyar férfi és - ha Ausztriában nem szerez kvótát - a női együttes is szerepel majd.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com