Kaszás Elza bronzérmet nyert
Kaszás Elza bronzérmet nyert a legkisebb női súlycsoportban, a 60 kilósok között a bangkoki szumó-világbajnokságon.
A felnőtt és U18-as vb-n a magyar válogatott hét felnőtt és négy utánpótláskorú versenyzővel vett részt. A 31 ország legjobbjait felvonultató mezőnyben a magyarok az éremszerzés mellett négy ötödik helyet is gyűjtöttek Thaiföldön.
"Óriási öröm, amikor éremmel térhetünk haza egy világbajnokságról" - értékelt Ancsin László, a Magyar Sumo Szakszövetség elnöke.
"Természetesen látjuk, hogy több érem is bennünk volt, hiszen négy ötödik helyet is szereztünk, és több éremmeccset veszítettünk el hajszállal. Két esetben bírói hiba miatt maradtunk le a dobogóról, de ha mindent összevetünk, büszkék lehetünk a csapatra. Kiemelném Kaszás Elzát, aki fantasztikus formában versenyzett, és megszerezte a bronzérmet, ezzel példát mutatott a fiatalabb korosztály számára is."
Az elnök - amint az a szövetség szerdai közleményéből kiderül - úgy véli, a bronzérem és a több pontszerző helyezés azt mutatja, hogy jó úton járnak a sportág hazai képviselői.
"Az út, amin haladunk, eredményes: hozzuk azt, amit magunktól elvárunk és amit a szakma is elvár" - tette hozzá Ancsin László. - "Most a harmincéves jubileumra készülünk, november 22-én ünnepi gálával köszöntjük mindazokat, akik három évtizede elindították ezt a sportágat Magyarországon. Bízom benne, hogy a mostani sikerek új lendületet adnak a jövő magyar szumós generációinak."
A világbajnokságon Szakály László, a hazai szövetség alelnöke bekerült a vb legjobb hat bírója közé. Szeptember végén utánpótlás Európa-bajnokságra kerül sor Észtországban, ahova népes magyar csapat utazik majd el.
(Forrás: MTI)
A felnőtt és U18-as vb-n a magyar válogatott hét felnőtt és négy utánpótláskorú versenyzővel vett részt. A 31 ország legjobbjait felvonultató mezőnyben a magyarok az éremszerzés mellett négy ötödik helyet is gyűjtöttek Thaiföldön."Óriási öröm, amikor éremmel térhetünk haza egy világbajnokságról" - értékelt Ancsin László, a Magyar Sumo Szakszövetség elnöke.
-

Hozzászólások