Kedden megvédheti bajnoki címét a Ferencváros

Kedden este a címét megvédve nyerheti meg fennállásának 31. bajnoki trófeáját a Ferencváros labdarúgócsapata, amely az OTP Bank Liga 30. fordulójában a Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd vendégeként lép páylára az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.A két együttesnek ez lesz a 207. NBI-es összecsapása, a zöld-fehérek legutóbb 2019 februárjában győzték le a kispesti csapatot, azóta egyszer Honvéd-siker, két alkalommal pedig 0-0-s döntetlen született. Az örökmérleg ferencvárosi fölényt mutat, 113 sikerük mellett 59-szer kaptak ki és 34-szer zárult döntetlennel a Honvéd elleni élvonalbeli mérkőzésük.

    
Ha az FTC most nem kap ki a piros-fekete gárdától, akkor három körrel az idény vége előtt biztosan bajnok, függetlenül attól, hogy a második Fehérvár szerdán legyőzi-e a vendég és a kiesés elkerüléséért küzdő Debrecent. Az egymás elleni eredményekben ugyanis az FTC jobb a Fehérvárnál - idénybeli két találkozójukat egyformán a zöld-fehérek nyerték -, így ha a Honvéd-Ferencváros döntetlennel zárul, a fehérváriak pedig győznek szerdán, akkor a listavezető előnye kilenc pont lesz három fordulóval a zárás előtt.
    

Az ezüstérmes minden bizonnyal a székesfehérvári együttes lesz, előnye ugyanis 10 pont a harmadik Mezőkövesddel szemben. A nemzetközi kupaszereplést érő bronzérmes helyért viszont nagy csata várható az utolsó fordulókban, a kövesdieknek 46 pontjuk van, a Puskás Akadémia 44-gyel követi őket, de az egyformán 41 pontos Diósgyőrnek és Honvédnak sem lehetetlen még odaérnie a harmadik helyre.
    

A Magyar Kupában ezüstérmes, és az újrakezdés óta mélyrepülésben lévő Mezőkövesd ezúttal az új vezetőedzővel erőre kapott és a tabellán egyre feljebb kúszó Újpest vendége lesz, míg a Puskás Akadémia épp a mögötte egy hellyel álló Diósgyőrrel csap össze Miskolcon. Az NBI-től már biztosan búcsúzott Kaposvár szerda délután a Paks otthonában szerepel, és a hazaiaknak nagy szükségük van a három pontra ahhoz, hogy minél távolabb kerüljenek a kiesést jelentő 11. pozíciótól.


    OTP Bank Liga, 30. forduló:
    ---------------------------
    kedd:
Kisvárda Master Good-ZTE FC 19.00
Budapest Honvéd-Ferencvárosi TC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 21.05

    szerda:
Paksi FC-Kaposvári Rákóczi FC 16.55
MOL Fehérvár FC-Debreceni VSC 19.00
Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia FC 19.00
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 21.05


    A tabella:
 1. Ferencváros                 29 20   7   2    54-23  67 pont
 2. MOL Fehérvár FC             29 16   8   5    52-26  56
 3. Mezőkövesd Zsóry FC         29 13   7   9    39-27  46
 4. Puskás Akadémia FC          29 11  11   7    44-37  44
 5. Diósgyőri VTK               29 12   5  12    37-40  41
 6. Budapest Honvéd             29 11   8  10    31-36  41
 7. Újpest FC                   29 10   6  13    37-42  36
 8. ZTE FC                      29  9   9  11    46-41  36
 9. Kisvárda Master Good        29 10   5  14    37-40  35
10. Paksi FC                    29  9   7  13    37-47  34
11. Debreceni VSC               29  9   5  15    42-55  32
12. Kaposvári Rákóczi FC        29  4   2  23    24-66  14 - már kiesett


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com