Kedvező mérleggel utazik a Real Madrid Londonba, Bayern-Inter csata Münchenben

A címvédő Real Madrid az Arsenal vendégeként lép pályára, a Bayern München pedig az Internazionalét fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján, a negyeddöntős párharcok első mérkőzésén.Az Ágyúsok a Premier League-ben nagy hátránnyal másodikak a Liverpool mögött, az FA Kupából pedig kiestek, így gyakorlatilag már csak a BL-ben van esélyük arra, hogy trófeával zárják a szezont. A bajnokságban sokáig azzal küzdöttek, hogy kevés gólt szereztek, de Mikel Arteta vezetőedző és a szurkolók is abban reménykednek, hogy a sérüléséből felépült, egy hete eredményesen visszatért Bukayo Saka változtat ezen és akár a spanyol csapat ellen is nyerőember lesz.

"Megemelte az együttes és az egész stadion energiaszintjét, nagyszerű, hogy újra velünk van" - mondta a Fulham elleni múlt keddi meccsen gólt szerző támadóról Arteta.

Az európai szövetség honlapja emlékeztet rá, hogy az Arsenal mindössze harmadszor találkozik a Real Madriddal, melyet a 2005/2006-os BL-szezon első kieséses fordulójában elbúcsúztatott - az akkori párharc egyetlen találatát Thierry Henry szerezte.

Most is kemény csatára van kilátás azok után, hogy az angolok a nyolcaddöntőben könnyedén verték a holland PSV Eindhovent, a spanyolok pedig 11-esekkel ejtették ki városi riválisukat, az Atléticót. A nehezen kiharcolt diadal után Carlo Ancelotti vezetőedző azt mondta, csapata nagyon különleges, a továbbjutás pedig megmutatta az együttes értékét és hogy mennyi tartalék van a keretben. A Real Madrid egyébként eddig négy európai kupanegyeddöntőt játszott Londonban, és mindegyiket megnyerte.

Az idei finálé helyszínén, Münchenben a német és az olasz bajnokság éllovasa csap össze egymással. A Bayern és az Internazionale legutóbbi párharcai egyoldalúak voltak, a bajorok a 2022/2023-as BL-idény csoportkörében otthon és idegenben is 2-0-ra nyertek. Az akkori müncheni mérkőzésen az a Benjamin Pavard szerezte az első gólt, aki most már a milánóiakat erősíti.

A francia védő azt mondta, örül, hogy volt csapatával találkoznak, Simone Inzaghi vezetőedző pedig hozzátette: "nehéz lesz, de folytatjuk azt a játékot, amit eddig mutattunk". A keddi házigazdák angol csatára, a Bundesliga góllövőlistáját 23 találattal vezető Harry Kane szerint az Inter nem véletlenül vezeti a Serie A tabelláját.

"Biztos vagyok benne, hogy minden tudásunkra szükségünk lesz ellenük. De mi minden ellenfelet meg tudunk verni" - mondta a szigetországi válogatott csapatkapitánya.

A legutóbbi, 2-0-s vereség előtt az Inter nem kapott ki tétmeccsen három müncheni fellépése során (2 győzelem/1 döntetlen), és az olasz klub szívesen emlékezhet vissza a 2010-es madridi BL-döntőre is, amelyben 2-0-ra legyőzte a Bayernt.

Mindkét keddi mérkőzés 21 órakor kezdődik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com