Két csapatnál is új edző mutatkozik be

Az MTK Budapest és a Mezőkövesd kispadján is új vezetőedző mutatkozik be a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.A fővárosiaknál Giovanni Costantino helyét megbízottként Teodoru Vaszilisz vette át, aki a forduló pénteki nyitómérkőzésén a Puskás Akadémia ellen debütál. A két csapatot mindössze három pont választja el egymástól, így a kék-fehérek sikerükkel utolérhetnék a felcsútiakat.
    

Mezőkövesden a korábbi szövetségi kapitány Pintér Attilát a tapasztalt Supka Attila váltotta, aki szintén hazai pályán mutatkozhat be új együttesénél, méghozzá egyik korábbi klubja, a Debrecen ellen, amely eddig ugyancsak rapszodikusan szerepelt. A bajnokság eddigi részében kiemelkedően teljesítő Ferencváros és Kisvárda saját otthonában lép pályára: a címvédő fővárosiak a Zalaegerszeg ellen tartják főpróbájukat a jövő heti, Celtic Glasgow elleni Európa-liga-találkozó előtt, míg a szabolcsiak a mezőny egyetlen nyeretlen gárdáját, a sereghajtó Újpestet látják vendégül.
   

A harmadik helyen álló és rendre gólzáporos mérkőzéseket vívó Paks ezúttal az újonc Gyirmót vendége lesz, míg a forduló talán legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját a MOL Fehérvár és a Budapest Honvéd vívja egymással. A fehérváriak és a kispestiek egyaránt dobogós helyben reménykedtek idény előtt, de mindkét gárda rosszul kezdte a szezon. A Honvéd kilábalni látszik a hullámvölgyből tekintve, hogy legutóbbi öt bajnokijából négyet megnyert, a Fehérvár viszont továbbra is sok pontot "szór el", az elmúlt két körben nyeretlen maradt.


    OTP Bank Liga, 9. forduló:
    péntek:
MTK Budapest-Puskás Akadémia FC 20.00

    szombat:
Gyirmót FC Győr-Paksi FC 14.45
Ferencvárosi TC-ZTE FC 17.00
MOL Fehérvár FC-Budapest Honvéd 19.30

    vasárnap:
Kisvárda Master Good-Újpest FC 14.30
Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 17.00


    A tabella:
 1. Ferencváros                  7  6   -   1    17- 7  18 pont
 2. Kisvárda Master Good         8  6   -   2    13- 8  18
 3. Paksi FC                     8  4   1   3    23-18  13
 4. Budapest Honvéd              8  4   1   3    14-12  13
 5. Puskás Akadémia FC           7  4   1   2     9- 9  13
 6. MOL Fehérvár FC              8  2   5   1     9- 8  11
 7. MTK Budapest                 8  3   1   4     9-11  10
 8. Debreceni VSC                8  2   3   3    19-15   9
 9. ZTE FC                       8  2   2   4    13-18   8
10. Mezőkövesd Zsóry FC          8  2   2   4     9-15   8
11. Gyirmót FC Győr              8  1   3   4     8-15   6
12. Újpest FC                    8  -   3   5    10-17   3


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com