Két koraesti és egy esti meccs vár a középdöntőben a magyarokra
Lengyel Péter, az MTI különtudósítója jelenti: A magyar válogatott két 18 órás és egy 20.30-as kezdetű találkozón lép pályára a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében.Az első fordulóban, csütörtökön 18 órától Szenegállal játszik a göteborgi Scandinaviumban Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese, majd szombaton a társházigazda Svédországgal találkozik 20.30-tól. A középdöntő harmadik, utolsó körében jövő hétfőn ismét 18.00-s kezdéssel Horvátország lesz az ellenfél.
A magyar válogatott két pontot visz a hatcsapatos középdöntőbe, amelyből az első két együttes kerül majd a negyeddöntőbe. Ez egyúttal jó eséllyel az olimpiai kvalifikációs tornán való részvételt is jelent, mivel a világbajnok (francia aranyérem esetén a második helyezett) kijut a jövő nyári párizsi olimpiára, a következő hat csapat pedig - amelynek még nincs kvótája vagy selejtezős helye - részt vehet az áprilisi selejtezőtornák egyikén.
Tehát amennyiben a világbajnokság 2-7. helyezettjei között végez olyan válogatott, amely már korábban megszerezte a közvetlen kvalifikációt, a selejtezőn való részvétel joga a vb nyolcadik helyezettjét (amennyiben több ilyen válogatott kerül a legjobb hét közé, akkor a kilencedik helyezettet, stb.) illeti meg. A nemzeti csapat középdöntős találkozóit az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetíti.
A középdöntő programja:
1. forduló:
----------
december 6., szerda:
II. csoport (Trondheim):
Koreai Köztársaság-Szlovénia 15.30
Franciaország-Ausztria 18.00
Norvégia-Angola 20.30
IV. csoport (Frederikshavn):
Ukrajna-Csehország 15.30
Spanyolország-Argentína 18.00
Hollandia-Brazília 20.30
december 7., csütörtök:
I. csoport (Göteborg):
Montenegró-Horvátország 15.30
Szenegál-MAGYARORSZÁG 18.00
Svédország-Kamerun 20.30
III. csoport (Herning):
Szerbia-Lengyelország 15.30
Németország-Románia 18.00
Dánia-Japán 20.30
2. forduló:
----------
december 8., péntek:
II. csoport (Trondheim):
Ausztria-Angola 15.30
Koreai Köztársaság-Franciaország 18.00
Szlovénia-Norvégia 20.30
IV. csoport (Frederikshavn):
Brazília-Argentína 15.30
Csehország-Spanyolország 18.00
Ukrajna-Hollandia 20.30
december 9., szombat:
I. csoport (Göteborg):
Szenegál-Montenegró 15.30
Horvátország-Kamerun 18.00
MAGYARORSZÁG-Svédország 20.30
III. csoport (Herning):
Románia-Japán 15.30
Szerbia-Németország 18.00
Lengyelország-Dánia 20.30
3. forduló:
----------
december 10., vasárnap:
II. csoport (Trondheim):
Angola-Koreai Köztársaság 15.30
Szlovénia-Ausztria 18.00
Franciaország-Norvégia 20.30
IV. csoport (Frederikshavn):
Argentína-Ukrajna 12.00
Csehország-Brazília 14.15
Hollandia-Spanyolország 16.30
december 11., hétfő:
I. csoport (Göteborg):
Kamerun-Szenegál 15.30
MAGYARORSZÁG-Horvátország 18.00
Montenegró-Svédország 20.30
III. csoport (Herning):
Japán-Szerbia 15.30
Lengyelország-Románia 18.00
Németország-Dánia 20.30
A középdöntő-csoportok állása:
-----------------------------
I. csoport (Göteborg):
1. Montenegró 4 pont (49-29), 2. Svédország 4 (48-35), 3. Magyarország 2, 4. Horvátország 1 (39-44), 5. Szenegál 1 (40-48), 6. Kamerun 0
II. csoport (Trondheim):
1. Norvégia 4 pont (78-51), 2. Franciaország 4 (61-56), 3. Szlovénia 2 (57-55), 4. Ausztria 2 (58-74), 5. Angola 0 (53-60), 6. Koreai Köztársaság 0 (52-63)
III. csoport (Herning):
1. Dánia 4 pont (64-44), 2. Németország 4 (64-47), 3. Románia 2 (60-67), 4. Lengyelország 2 (49-63), 5. Japán 0 (60-63), 6. Szerbia 0 (49-62)
IV. csoport (Frederikshavn):
1. Hollandia 4 pont (74-46), 2. Spanyolország 4 (59-45), 3. Brazília 2 (60-47), 4. Csehország 2 (51-55), 5. Argentína 0 (48-72), 6. Ukrajna 0 (40-67)
(Forrás: MTI)
Hozzászólások