Két magyar áll rajthoz Belgiumban
Drijver Bertold és Lovassy Patrik Rómeó képviseli a magyar színeket a szerdától vasárnapig a belgiumi Heusden-Zolderben sorra kerülő pályakerékpáros Európa-bajnokságon.
Az erre az évre átalakított pontrendszer miatt Drijvernek valamennyi állóképességi, Lovassynak pedig mind a két sprintszámban meg kell mérettetnie magát. Így előbbi a kieséses versenyszámban, scratchben, pontversenyben és az olimpiai programban is szereplő omniumban versenyez majd a tervek szerint, míg utóbbi sprintben és keirinben.
Vízer Barnabás, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) sportigazgatója az MTI-nek úgy fogalmazott: Drijver számára a pontversenyben elért korábbi eredményei alapján a célkitűzés a legjobb tízbe kerülés - ebben a számban a 2023-as glasgow-i világbajnokságon nyolcadik volt -, míg omniumban azt várja el az MKSZ, hogy a közeljövőben fejlődjön és idővel lépjen előre az ötkarikás indulást jelentő pozíciók közelébe.
Lovassytól - akinek a bátyja, Krisztián Eb-ezüstérmes volt scratchben - a tisztes helytállást várja a sportigazgató. Kitért rá: a kontinensviadalon csapatvezetőként segíti a versenyzőket az eddigi szövetségi kapitány, Pataki Ibolya. Őt az a Telegdi Attila váltja a kapitányi poszton, aki korábban a gyorsasági szakág sportigazgatója volt a Magyar Korcsolyázók Országos Szövetségénél (MOKSZ).
(Forrás: MTI)
![](/wp-content/uploads/2025/02/Drijver_Bertold_%C3%A9s_Lovassy_Patrik_R%C3%B3me%C3%B3.jpg)

Hozzászólások