Két magyar győzelem a zágrábi kötöttfogású ranglistaversenyen

A magyar válogatott Fritsch Róbert és Lőrincz Viktor révén két aranyérmet szerzett a zágrábi kötöttfogású birkózóviadalon, amely a nemzetközi szövetség idei első ranglistaversenye volt.A magyar szövetség tájékoztatása szerint Sike András szövetségi kapitány mellett most debütált két segítője, Módos Péter és a világbajnok Bácsi Péter, akik a tavalyi év végén elköszönt Repka Attila helyét vették át a stábban.

    
A horvát fővárosban 23 ország 152 birkózója lépett szőnyegre, köztük 15 magyar. A legjobban a 72 kilogrammban érdekelt Fritsch, illetve a 2017-es Európa-bajnok, többszörös világbajnoki érmes Lőrincz Viktor (87 kg) szerepelt. Előbbi négy mérkőzést nyerve, két török, valamint egy-egy lengyel és bolgár riválist felülmúlva jutott fináléba, melyre georgiai ellenfele sérülés miatt nem állt ki.
    

A fiatalabbik Lőrincz-fivér szerb, majd lengyel birkózó legyőzését követően az elődöntőben az U23-as világbajnok honfitársát, Szilvássy Eriket verte, az aranyéremért pedig a svéd Kristoffer Berget. A magyar küldöttség három éremmel zárta a tornát, mivel 60 kilogrammban Torba Erik a harmadik helyen végzett, a helyosztón román versenyzőt legyőzve. A kötöttfogásúak következő pontszerző viadala jövő héten a győri Polyák Imre emlékverseny lesz.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

http://ujhazak.com