Két magyar induló Norvégiában

Két magyar női versenyzővel, Árva Cintiával és Mitykó Veronikával a mezőnyben csütörtöktől tíz napon át zajlik a súlyemelők idei világbajnoksága a norvégiai Fördében.A vb-nek ezúttal nincs külön tétje, mivel nem kvalifikál az olimpiára, ezzel együtt igen magasnak mondható részvétel jellemzi, merthogy a nyolc női kategóriában 282, az ugyanennyi férfi súlycsoportban pedig 296 erős embert neveztek, köztük mindkét nemnél fehérorosz és orosz emelőket is.

Már csak ezért sem vár könnyű feladat a két magyarra, akik közül a kecskeméti Árva Cintia - jelentős fogyasztás árán - a legkönnyebbek, a 48 kilósok között indul, ráadásul 35 vetélytárs társaságában, s várhatóan a kategória B csoportjában fog versenyezni már a világbajnokság csütörtöki nyitónapján.

A Békéscsabáról eligazolt, s több klub után végül a BKV Előrénél megállapodott Mitykó Veronika eredetileg a 86 kg-ba lett jelölve, ám a jobb helyezés reményében - a szabályok engedte módon egy súlycsoporttal feljebb - végül is a legnehezebbek mezőnyében, a plusz 86 kilósoknál lép majd dobogóra jövő szombaton.

"Cintia jó formában van, biztatóak az edzéseredményei, a fogyás dacára - hiszen jócskán leadott a súlyából - közel annyit tud, mint 55 kilósként" - mondta el a vb-rajt előtt Nagy Péter, a honi sportági szövetség fél éve hivatalban levő, de versenyzőként is változatlanul aktív elnöke az MTI-nek. "Mitykó Veronika az edzőtáborban lökésben 121 kilóval új egyéni csúcsot ért el, úgyhogy ő is remek formában van, úgy néz ki, új klubjában megtalálta a helyét. A norvégiai vb-n mindkettőjük esetében a 15. hely környéke a realitás, ha kihozzák magukból a maximumot. Reméljük, így lesz, a bizalom részünkről megvan" - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com