Két magyar vereség tollaslabdában

Lódi Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: A Bukoviczki Nikoletta, Gonda Daniella páros és az egyesben versenyző Krausz Gergely is kikapott kedden második csoportmérkőzésén Minszkben, az Európa Játékok tollaslabda-tornáján.A kettős a litvánok elleni hétfői győzelem után az első helyen kiemelt dán Sara Thygesen, Maiken Fruergaard duóval csapott össze, s bár helytállt, végül kétszettes papírforma-vereséget szenvedett. A magyarok szerdán, utolsó csoportmeccsükön a dánokat megverő brit Lauren Smith, Chloe Birch kettőssel találkoznak. A négyesből az első kettő jut tovább a negyeddöntőbe.  

    
A nap második magyar érdekeltségű meccsén jól kezdett a világranglistán 97., 25 éves Krausz, az első szettet megnyerte a hasonló játékerőt képviselő török Emre Lale (107.) ellen, a folytatásban azonban a rivális fordítani tudott. A négyfős csoport trióra zsugorodott, miután az első helyen kiemelt dán Viktor Axelsen visszalépett, így Krausznak már nem lesz több meccse. Török és német riválisa szerdai összecsapása után dől el, hogy melyik két játékos kerül a nyolcaddöntőbe. A magyar jelenleg a második helyen áll, hétfőn legyőzte a német Rooverst.
    

Az ugyancsak egyesben érdekelt Kőrösi Ágnes az esti programban folytatja szereplését a Falcon Clubban.


    Eredmények:
    női páros, A csoport, 2. forduló:
Sara Thygesen, Maiken Fruergaard (dán)-Bukoviczki Nikoletta, Gonda Daniella 2-0 (7, 13)


    férfi egyes, A csoport, 2. forduló:
Emre Lale (török)-Krausz Gergely 2-1 (-17, 18, 13)


    később:
20.10: női egyes, E csoport, 2. forduló, Kőrösi Ágnes-Airi Mikkela (finn)


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com