Két szövetségi kapitány az evezősöknél
A Magyar Evezős Szövetség (MESZ) elnöksége egyhangú szavazással Ficsor Lászlót választotta meg vezető szövetségi kapitánynak, Simon Bélát pedig szövetségi kapitánynak.
A MESZ csütörtöki tájékoztatása szerint február 1-től ők ketten vezetik az U19-es, az U23-as és a felnőtt válogatottakat is, majd egy év múlva Simon Béla egyedül látja a kapitányi teendőket.
"Kiemelt feladatuk felépíteni a magyar evezés versenysportjának új rendszerét, amely biztosítéka lehet majd a következő eredményes olimpiai ciklusnak. Ficsor László több évtizedes, releváns mesteredzői múlttal rendelkezik, Simon Béla pedig a magyar evezés elmúlt 20 évének megkerülhetetlen szereplője, világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpikon, aki 2024 végén búcsúzott el az aktív nemzetközi élsportolói pályafutásától, amely mellett három sportszakmai diplomát is szerzett" - olvasható a MESZ hírében.
"Nagyon örülök, hogy az elnökség egyhangúlag bizalmat szavazott a két szakembernek és biztos vagyok benne, hogy kiváló párost alkotnak majd ebben az újfajta szakmai felállásban. László feladata egyben Béla felkészítése is az összetett kihívásokra, hiszen 2026. március 1-től Simon Béla új szerepkörében, egy személyben látja majd el a szövetségi kapitányi pozíciót" - mondta el Cseh Ottó, a szövetség elnöke.
A párizsi olimpia alatt Lőrincz Attila volt a szövetségi kapitány, akinek a szerződése 2024. augusztus 31-ig szólt. Az elnökség tavaly novemberben Ficsor Lászlót bízta meg ideiglenesen a válogatott irányításával.
(Forrás: MTI)
![](/wp-content/uploads/2017/08/Magyar_Evez%C5%91s_Sz%C3%B6vets%C3%A9g.jpg)

Hozzászólások