Kétezer adag húsételt kaptak a Máltai SE futball edzéseire járó gyerekek
A debreceni székhelyű Mar-Ne-Váll Kft. az egyesület saját nevelésű fiatal sportolóinak nyújt ezzel segítséget, tudva azt, hogy az edzés náluk nem bemelegítéssel, hanem csoportos étkezéssel kezdődik, mivel sok gyermek a nap folyamán ekkor jut először ételhez - közölték a szervezők az MTI-vel. Az ételt Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Kiss Dávid, a Máltai SE ügyvezetője és Tóth Keve, a Máltai SE szakmai vezetője vette át a csapattal szeptember 8-án, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Országos központjában.
"Az ember a reményből él, és én azt hiszem, hogy ezek a fiatalok valóban megtestesítik a reményt, hordozzák mint közösség is, hogy minden helyzetből vezet út egymás felé. Ha az ember a közösségekben megtalálja a helyét, akkor fölépül az élete. Nekünk fontos törekvésünk, hogy a sport segítségével is ezt az összetartozást, ezt az egymásra figyelést, ezt az egymásért való küzdelmet valamiképpen elültessük a fiatalok szívében" - emelte ki Kozma Imre atya a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2013-ban alapított sportegyesületet. Kiss Dávid, a Máltai SE ügyvezetője elmondta, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek közül több mint kétszázan igazolt játékosként lépnek pályára az ország számos pontján. A karitatív szervezet sportegyesülete sajátos szerepet tölt be a gyerekek életében, hiszen az edzés náluk nem bemelegítéssel, hanem csoportos étkezéssel kezdődik, pályára pedig az léphet, aki bemutatja a házi feladatát. "A sport a közösséghez tartozás biztonságát jelenti, ezen felül célt és sikerélményt ad a fiataloknak" - fogalmazott Kiss Dávid.
A vállalat mezszponzoráció keretében ötmillió forintos támogatást is nyújt a csapatnak.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások