Kétszáz feletti nevezés, nagyon erős mezőny a budapesti versenyen

A várakozásnak megfelelően népes és nagyon erős mezőny jött össze a péntek-szombati Gerevich-Kovács-Kárpáti kard egyéni világkupára, illetve a vasárnapi Zarándi Csaba csapat vk-ra.A hazai szövetség honlapjának előzetese szerint 212 vívó indul, a budapesti versenyen. A világranglista első 16 helyezettjéből egyedül a tokiói ezüstérmes, olasz Luigi Samele hiányzik sérülés miatt, a többi klasszis mind ott lesz a BOK Csarnokban. Hosszú kihagyás után tér vissza a két évvel ezelőtti győztes dél-koreai Oh Szang Uk, valamint itt lesz a grúz világelső, Sandro Bazadze. A versenyen elindul a teljes magyar élmezőny.
    

Tavaly mindkét versenyen hazai siker született, egyéniben győzött - az itthoni vk-n először - a háromszoros olimpiai bajnok, azóta már egyéni vb-győztes Szilágyi Áron, majd nyert a magyar csapat is Szilágyi, Szatmári András, Decsi Tamás, Iliász Nikolász összeállításban. Az alapembernek számító Gémesi Csanád az egyéni versenyben bokasérülést szenvedett, így másnap nem vívhatott.
   

"Olyan rutinos és profi társaságról beszélünk, amely mindig, minden körülmények között nyerni szeretne" - nyilatkozott a hunfencing.hu oldalnak Decsi András vezetőedző, egyben Szilágyi mestere. "A hazai környezet is rendkívüli pluszt, motivációt jelent számunkra, természetesen mindent megteszünk érte, de a mezőny hatalmas és bombaerős, szinte minden megtörténhet. A stabilitás az egyik legnagyobb erényünk, legerősebb összeállításunkban rendre eljutunk csapatban a legjobb négyig, sorozatban nyerjük az érmeket, és ez óriási erénye ennek a négyesnek. Ez a cél most is, erre készülünk."
   

A héten nemzetközi edzőtábor keretében, délelőttönként a Vasas vívótermében voltak központi edzések, délutánonként pedig klubjukban, saját mesterükkel készülnek válogatottak. Szilágyi az elmúlt időszakban saroksérüléssel bajlódik, de Decsi András szerint ez nem befolyásolja a teljesítményét. "Áron nem az a típus, aki állandóan panaszkodik sérülése folytán. Az ugyanakkor tény, hogy nagyon kellemetlen, krónikus sarokcsont-gyulladásban szenved. Jelenleg őssejt terápiás kezeléssel próbálkozik, nagyon bízunk abban, hogy ez beválik. De hozzáteszem, sosem fogja erre a teljesítményét, és én is úgy látom, hogy a páston nyújtott vívását ez nem hátráltatja" - idézte Decsi Andrást a szövetség oldala.
    

A budapesti verseny után áprilistól kezdődik az olimpiai kvalifikációs időszak. A legfontosabb az lenne, hogy a csapattal jussanak ki a magyarok a párizsi játékokra, mert akkor három egyéni induló helye is garantált. A válogatott jelenleg a második a nemzetközi rangsorban, azaz kedvező helyzetből vág neki az egyéves selejtezőnek. Egyéniben Szilágyi a második, a 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári pedig a 13., így ők - 14 további vívóval együtt - kiemeltként az első napon még nem vívnak.
    

Az egyéni vk pénteken 10 órakor kezdődik a selejtezővel, majd szombaton 10 órától zajlanak majd a 64-es tábla asszói, a négyes döntőre pedig 17 órától kerül sor. A csapat vk vasárnap 9 órakor rajtol, 17 órakor rendezik a bronzmérkőzést, utána pedig a döntőt. A belépés ingyenes.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com