Kétszeres K-1 világbajnok tartott szemináriumot Budapesten

Andy Souwer, kétszeres K-1 World Max világbajnok tartott szemináriumot a budapesti Thai Akadémián.Az akadémia otthonául szolgáló zuglói Fit Clubban a pályafutása során 180 mérkőzésből 160-at megnyert holland harcos úgy fogalmazott, az a célja, hogy megmutassa a stílust amit képvisel, s tudása egy részét átadja a résztvevőknek. Elmondása szerint a holland iskolában ők elsősorban a gyors lábmunkára és a sok ütéses harcra helyezik a hangsúlyt. Hozzátette, hét éves kora óta kickboxol, s a küzdősportok legnagyobb kihívásának az ember saját korlátainak legyőzését tartja.

    
A kétszeres világbajnok, 34 éves sportoló mintegy másfél órás edzést vezényelt a helyszínen megjelent sportolóknak. Souwer 2005-ben és 2007-ben nyerte meg a K-1 World Maxot, míg 2006-ban és 2008-ban a döntőben maradt alul.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

http://ujhazak.com