Kezdődik a rövidpályás gyorskorcsolyázók idénye, cél az olimpia

A hétvégi hazai válogatóval megkezdődik a rövidpályás gyorskorcsolyázók 2021-22-es idénye, amelynek fő eseménye a februári pekingi téli olimpia lesz, ahol - sikeres kvalifikáció esetén - címvédőként állhat rajthoz a magyar férfi váltó.A budapesti Gyakorló Jégcsarnokban rendezett hétfői sajtónyilvános edzésen Bánhidi Ákos, a válogatott edzője elmondta: három férfi és egy női versenyző kiemelt, "éremesélyes", így Liu Shaoangnak, Liu Shaolin Sándornak, Krueger John-Henrynek és Jászapáti Petrának nem kell válogatóznia, nekik biztos helyük van a csapatban.
    

"Mivel mindkét szakágban hatan-hatan utazhatnak, ezért a férfiaknál három, a nőknél öt hely kiadó. A hétvégi válogatón 12-12 induló lesz, és bár idény eleji lehet a forma, de már most óriási tétért mennek a versenyzők" - nyilatkozott az MTI-nek Bánhidi. Kiemelte, az előző idényben a koronavírus-járvány miatt nagyon kevés versenyt rendezhettek, és ebből a helyzetből kellett átváltaniuk a mostani idény alapozására. Háromszor jártak magaslati edzőtáborban Olaszországban, körülbelül annyi időt töltöttek külföldön, mint itthon.
    

"A felkészülés úgy érzem, jól sikerült. Mindenki régen versenyzett normál körülmények között, ezért ez a mostani +sokkterápia+ lesz. Igyekeztünk a formákat +kihegyezni+. A szabad helyekért óriási lesz a harc, jönnek fel a fiatalok, a juniorok és a B-válogatott tagjai is. A fiúknál, mivel csak három hely szabad, ha lehet, a szokottnál még nagyobb lesz a harc, a nyomás" - tette hozzá Bánhidi.
    

A pekingi olimpiára négy állomásból álló világkupa-sorozaton lehet megszerezni a kvótákat. Az elsőt éppen a kínai fővárosban rendezik október 21. és 24. között, egy héttel később Japánban Nagoja lesz a házigazda. A harmadik állomásnak Debrecen ad otthont november 18. és 21. között. A sort a hollandiai Dordrecht zárja november 25. és 28. között.
    

A vk-sorozat előkészületeivel - különösen a nyitó helyszínnel - kapcsolatban nincsenek jó érzései Bánhidi Ákosnak. Mint kiemelte, az első vk-futam egyben olimpiai tesztverseny is lesz az olimpiai csarnokban. Ennek ellenére a kínai szervezők olyan szigorú Covid-szabályokat vezettek be, hogy a csütörtökön kezdődő viadalra csak előtte lévő vasárnap vagy hétfőn tudnak megérkezni, ami tekintettel a hatórás eltolódásra semennyire sem ideális. Így aztán az ázsiai riválisoknak ez mindenképpen előny lesz, mert az európai csapatokat a nemzetközi szövetség öt különgéppel együtt utaztatja, előbb kiutazni nem lehet.
    

"Tervezni szinte semmit sem lehet, már a pekingi elutazás előtt itthon próbálunk ráhangolódni az időeltolódásra. Nem mindennapi túra lesz Pekingbe és Nagojába" - tette hozzá a válogatott edzője. Az ötkarikás játékokra nyolc-nyolc férfi és női váltó jut ki. Az egyéni számokat illetően 500 és 1000 méteren 32, 1500 méteren pedig 36 fős a mezőny. Újdonság lesz, hogy az eddig csak vk-viadalokon szereplő, és a magyaroknak eddig két aranyérmet hozó vegyes váltó - melyben két-két férfi és nő indul 2000 méteren - bemutatkozik az olimpia műsorán.
    

A dél-koreai Phjongcshangban a magyar férfi 5000 méteres váltó - Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor, Burján Csaba összeállításban - szerezte meg Magyarország történetének első téli olimpiai aranyérmét.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com