Kézilabda munkacsarnok épül Lentiben

Több mint 1,2 milliárd forint kormányzati beruházással kézilabda munkacsarnok épül Lentiben, a korszerű létesítmény ideális feltételeket biztosít a kézilabdásoknak - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a szerdai alapkőletételi ünnepségen.A magyar kormány célul tűzte ki, hogy minden gyermek, megfelelő környezetben tudjon sportolni. Komoly hangsúlyt fektet arra, hogy színvonalas sportlétesítmények épüljenek, emellett az is fontos, hogy a szakemberekkel, a városi vezetők támogatásával megfelelő háttere legyen a sportágnak - emelte ki Szabó Tünde.  

    
Hozzátette: Lentiben mindig nagyon fontos volt az utánpótlásnevelés és az élsport támogatása. A Szlovénia, Horvátország és Ausztria szomszédságában lévő városban épülő csarnok lehetőséget ad arra, hogy a város a térség sportközpontjává váljon. Kitért arra is, hogy a munkacsarnok-fejlesztési program a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) támogatásával valósulhatott meg. A klubokban zajló munka, az eddigi eredmények és  sikerek azt mutatják, a sportág jó irányba halad - jelezte az államtitkár.  
    

Elismerését fejezte ki, hogy Gódorné Nagy Mariann, a Lenti csapat, a GONA SZKKE vezetője nyerte el a Kézisek kézise címet a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet, az Origo és a Magyar Kézilabda Szövetség közös szavazási akciójában. Kocsis Máté, az MKSZ elnöke elmondta: az országban első ütemben 16 kézilabdacsarnok épül, ebből kettő Zala megyében. Hozzátette: az MKSZ a sportesemények lebonyolítása, a nemzeti válogatott menedzselése mellett kiemelt feladatának tekinti, hogy "kedvet csináljon a sporthoz", és ehhez megfelelő körülményeket biztosítson.


Lentiben, az új arénában - mely a tervek szerint 2021 júliusában készül el - a gyermekek ideális környezetben kézilabdázhatnak, így minden adott lesz ahhoz, hogy a városban és a térségben mind több gyermek válassza a kézilabdát. Gódorné Nagy Mariann példája és az új aréna olyan lendületet adhat a környékbeli kézilabdaéletnek, amelyből a magyar kézilabda profitálhat - hangsúlyozta.
    

A csarnok minőségi előrelépést jelent a város sportolói, kézilabdásai számára - jelentette ki Horváth László, Lenti polgármestere. Elmondta, hogy a kézilabdának komoly hagyományai vannak a városban. A női felnőttcsapat többször nyert megyei bajnokságot, a magasabb osztályba való feljutásnak a megfelelő színvonalú, a szövetség előírásainak megfelelő pálya hiánya szabott határt.     


A kormányzati program keretében, az iskola melletti zöldterületen épülő, korszerű kézilabdacsarnok minden előírásnak megfelel majd. Az egyhektárnyi építési területet az önkormányzat térítésmentesen átadta az államnak, és vállalta a közművek kiépítését - jelezte. Az 1725 négyzetméteres létesítmény típusterv alapján készül, az épületben többek közt 150 ülőhelyes nézőteret alakítanak ki kiszolgáló blokkokkal.

(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com