Kiegyensúlyozott teljesítménnyel lehet eredményt elérni az edzője szerint profivá vált öttusázó Koleszár Mihály szerint

A mai öttusában kiegyensúlyozott teljesítménnyel lehet jó eredményt elérni - véli a múlt heti, kairói világkupán ezüstérmes Koleszár Mihály, aki edzője, Kasza Róbert szerint az elmúlt fél évben profivá vált."Úgy gondolom hogy ez a kulcs, máshogy nem nagyon lehet már odakerülni a modern öttusában, minthogy minden számban az élmezőnyben kell lenni, nem szabad hátrányt gyűjteni, sőt, ahol lehet, előnyt kell kovácsolni és szépen lépkedni kell előre, majd a kombinált számban kiadni magunkból, ami maradt esetleg tartalék" - mondta szerdán az M4 Sporton a Nemzeti Sporthíradóban.

A KSI-től a Csepelhez igazolt 23 éves versenyző szerint nagyon izgalmas, nagyon változatos volt az első olyan világkupa, melyen lovaglás helyett akadálysport (OCR) szerepelt a programban.

"A lovaglást most kezdi felváltani a szívünkben az akadályverseny, úgy gondolom, hogy meg lehet szeretni. Nagyon örülök, hogy ennyire stabilan tudtam versenyezni" - tette hozzá a tavaly júliusi, budapesti Európa-bajnokságon vegyes váltóban arany-, férfi váltóban ezüst-, csapatban bronzérmes, egyéniben negyedik helyezett, bajnoki címvédő öttusázó.

A versenyzőként világ- és Európa-bajnok, két olimpián szerepelt Kasza Róbert kiemelte, az öttusa arról szól, hogy hogyan tudunk minél gyorsabban alkalmazkodni.

"Azt gondolom, hogy itthon ennek nagy hagyományi vannak" - jelentette ki, majd példaként felidézte, hogy 2009-ben, amikor bevezették a lövészetekkel kombinált futást, az első világbajnok Marosi Ádám lett.

"Szerintem ez a tudás megvan, hogy hogyan lehet alkalmazkodni" - folytatta a Kasza Róbert, aki az egyiptomi versenyt, az új lebonyolítást nagyon élvezhetőnek, szórakoztatónak találta. Kiemelte, hogy nincsenek holtjáratok, amikor az utolsó versenyző lejön az OCR-pályáról, már mutatják, hogy az uszodában indul az első futam, ugyanígy, amikor befejeződik az utolsó futam a medencében, máris készülődnek a versenyzők a kombinált számhoz.

"Szerintem nagyon klassz lett az új lebonyolítás" - jelentette ki. Beszélt arról is, hogy Koleszár Mihállyal az olimpia előtti utolsó nagy tétverseny, az Eb után hosszabb pihenőben állapodtak meg.

"Pontosan azért, mert egy teljesen új sportágat kellett megtanulni. Amikor visszajött, abszolút lehetett rajta érezni, hogy beleáll a munkába, csinálja a feladatát" - fogalmazott az edző, majd elárulta, hogy az elmúlt három évben "átskálázták az összes élettankönyvet".

"Misi elég tudatos, mindig érdekelte, mi miért történik. Mindent szépen átskáláztunk, bízom benne, hogy a végére értünk. Misi az elmúlt pár hónapban nagyon alázatosan készült, nagyon tudatos versenyző, az elmúlt fél évben profivá vált. Szerintem ha ennek megérezte az ízét, akkor már nem nagyon akarja elengedni."

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com