Kiengedték a börtönből és kitoloncolják Nagy-Britanniából Boris Beckert

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Szabadlábra helyezték a brit hatóságok csütörtökön Boris Becker egykori teniszcsillagot. A hatszoros német Grand Slam-tornagyőztest áprilisban ítélte egy londoni bíróság két és fél év szabadságvesztésre, azon a címen, hogy szándékos fedezetelrejtéssel igyekezett megakadályozni adósságkötelezettségeinek behajtását, és ezzel megsértette a brit csődeljárási törvényt.Becker ellen az angol-walesi ügyészség húsz vádpontban kezdeményezett büntetőeljárást. A londoni Southwark kerület koronabíróságának esküdtszéke végül három vádpontban állapította meg a 2012 óta Nagy-Britanniában élő Becker bűnösségét, és a bíróság április 29-én, az esküdtek végzése alapján két év hat hónap börtönre ítélte az 55 esztendős, négygyermekes volt teniszsztárt.
    

Becker azonban csütörtökön, nyolc hónap letöltése után elhagyhatta a börtönt, de a kedvezmény ára az, hogy távoznia kell Nagy-Britanniából is. A brit belügyminisztérium szóvivője ezt azzal indokolta, hogy minden külföldi állampolgár, akit bűncselekmény miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélnek Nagy-Britanniában, szabadulása után kitoloncolható az országból.
    

Az adósságokban úszó Becker 2017-ben jelentett személyi csődöt, miután hátralékba került egy 3 millió fontos (több mint 1,3 milliárd forintos) jelzáloghitel törlesztésével. A hitel a spanyolországi Mallorcán lévő luxusingatlanát terheli. Beckert a londoni bíróság esküdtszéke a kétheti áprilisi tárgyalás után fedezetként felhasználható vagyoneszközök elvonásában, ingatlanvagyon bevallásának kétrendbeli elmulasztásában és adósságkötelezettségek eltitkolásában mondta ki bűnösnek.
    

Az első vádpont szerint Boris Becker - aki az elmúlt években szakkommentátorként vett részt nemzetközi teniszversenyek közvetítésében - 390 ezer font értékű tőkét helyezett át üzleti számlájáról kilenc másik betétbe. Becker három évvel ezelőtt trófeáinak elárverezésével próbált kikeveredni a csődből. A díjak több mint 680 ezer fontért (306 millió forintért) keltek el a 2019 júliusában tartott online aukción.
    

A legtöbb pénzt, 150 250 fontot azért az ezüstkupáért adták, amelyet az egykori sztár Ivan Lendl legyőzésével nyert a 1989-es US Openen. A hajdani világelső egy ideig arra hivatkozva igyekezett megakadályozni a csődeljárást, hogy diplomatastátusa van, mivel a Közép-afrikai Köztársaság elnöke sport-, kulturális és humanitárius "nagykövetté" nevezte ki az Európai Unióba. A Közép-afrikai Köztársaság külügyminisztere annak idején azonban bejelentette, hogy az útlevél, amelyet Becker mutogat, hamisítvány, egyike azoknak az útleveleknek, amelyeket 2014-ben kitöltetlenül loptak el az országban.
    

Az eljáró londoni bíró azzal indokolta a letöltendő szabadságvesztés kirovását, hogy Becker nem tanúsított megbánást, nem ismerte el bűnösségét, és nem vonta le a tanulságot abból sem, hogy 2002-ben Németországban már kiszabtak rá egy felfüggesztett börtönbüntetést adóelkerülésért. A bíró szerint az eljáró tanács mindezt komoly súlyosbító körülményként vette figyelembe.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com