Kihirdették a tízes listákat

Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke az M4 Sporton ismertette a listákat. A szövetség elnöksége öt kategóriában tízes jelöltlistákat állított össze, a szavazás január 3-ig tart. Ekkor jelentik be - szintén az M4 Sporton -, hogy kategóriánként kik kerültek be az első háromba.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége január 13-án az Operaházban rendezi meg az M4 Sport-Az Év Sportolója Gála 2024 díjátadót. Szöllősi György kiemelte, hogy a számos siker miatt a bőség zavara okozott nehézséget a szövetség elnökségének a listák összeállításánál.

"Most már tudjuk, hogy négy évenként nemcsak az olimpia és a paralimpia, hanem hál' istennek a futball Eb miatt is különleges a magyar sportszeretők nyara. Én nem emlékszem olyan évre, mikor már a tízes listák összeállítása is ekkora vitát hozott volna. Az elmúlt napokban késhegyre menő vitákat folytattak a szövetség elnökségének tagjai" - mondta az MSÚSZ elnöke, kiemelve, hogy nagy rangot jelent már a tízes listára kerülés is.

Az MSÚSZ ötödször díjazza az Év sportpillanatát, az m4sport.hu oldalon található, a szövetség és a sportcsatorna szakértői által összeállított listára a szurkolók szavazhatnak szintén január 3-ig. A szűkített hármas lista alapján viszont már felkért szakemberek döntenek a nyertesről.

A fogyatékos sportolóknál három kategóriában hirdetnek győztest. A jelöltek listáját a Magyar Paralimpiai Bizottság állította össze, a végső sorrendről az MPB által felkért szakemberek, szakírók döntenek.

A tízes listák:

férfiak

Betlehem Dávid, úszó, olimpiai bronzérmes, olimpiai negyedik, Európa-bajnok

Böhm Csaba öttusázó, világbajnok

Halász Bence, atléta, olimpiai ezüstérmes, Eb-ezüstérmes

Kós Hubert, úszó, olimpiai bajnok, Európa-bajnok, rövidpályás vb-2.

Milák Kristóf, úszó, olimpiai bajnok és ezüstérmes, 2xEurópa-bajnok

Németh Nándor, úszó, olimpiai negyedik, vb-bronzérmes

Rasovszky Kristóf, úszó, olimpiai bajnok, világbajnok

Szoboszlai Dominik, labdarúgó, a PL-ben és a BL-ben is listavezető Liverpool játékosa

Valter Attila, kerékpáros, olimpiai negyedik

Varga Ádám, kajakos, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok

nők

Csipes Tamara, kajakos, 2x-es olimpiai ezüstérmes, 1x-es bronzérmes, Európa-bajnok

Gulyás Michelle, öttusázó, olimpiai bajnok

Guzi Blanka, öttusázó, olimpiai negyedik, vb-ezüstérmes

Hámori Luca, ökölvívó, olimpiai negyeddöntős

Juhász Dorka, kosárlabdázó, WNBA-második

Klujber Katrin, kézilabdázó, olimpián és Eb-n All Star-csapattag, Eb-gólkirálynő

Major Veronika, sportlövő, olimpiai bronzérmes, Eb-ezüstérmes

Márton Viviana, tekvondós, olimpiai bajnok

Muhari Eszter, vívó, olimpiai bronzérmes

Vas Kata Blanka, kerékpáros, olimpiai negyedik, Tour de France-szakaszgyőztes

egyéni sportágak csapatai

Aerodance-csapat (aerobik), világbajnok

Férfi K-2 500 (Nádas-Tótka), olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok

Férfi kardcsapat, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok

Férfi párbajtőrcsapat, olimpiai bajnok

Női 4x200 m-es gyorsúszóváltó (Ábrahám Minna, Késely Ajna, Molnár Dóra, Pádár Nikolett, Ugrai Panna, olimpiai 6., rövid pályás vb-ezüstérmes)

Női kajak kettes 500 m (Csipes, Gazsó), olimpiai ezüstérmes, Eb-bronzérmes

Női kajak kettes 500 m (Fojt, Pupp), olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok

Női K-4 500 m (Csipes, Fojt, Gazsó, Pupp), olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok

Női C-2 500 m (Kiss Á., Nagy B.), olimpiai negyedik, Európa-bajnok

Női légpisztoly-csapat (Major, Jákó, Fábián), Európa-bajnok

hagyományos csapatok

Férfi jégkorongválogatott, feljutott a legmagasabb osztályba (vb)

Férfi kézilabda-válogatott, olimpiai résztvevő

Férfi labdarúgó-válogatott, Eb-szereplő

Férfi vízilabda-válogatott, olimpiai negyedik, Eb-negyedik

A Ferencváros férfi vízilabdacsapata, BL-győztes, LEN-szuperkupa-győztes, magyar bajnok

Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata, Bajnokok Ligája-győztes

Női jégkorongválogatott, feljutott a legmagasabb osztályba (vb)

Női kézilabda-válogatott, olimpiai hatodik, Eb-elődöntős

Női vízilabda-válogatott, olimpiai ötödik, vb-ezüstérmes,

A Veszprémférfi kézilabdacsapata, klubvilágbajnok, BL-negyeddöntős

edzők

Bob Bowman, úszás, Kós Hubert edzője

Csipes Ferenc, a női kajakválogatott edzője

Dancsházy-Nagy Tamás, a férfi párbajtőr-válogatott edzője

Golovin Vlagyimir, női kézilabda, szövetségi kapitány

Jancsik Árpád, paraúszó-edző, Konkoly Zsófia edzője

Per Johansson, női kézilabda, Győri Audi ETO

Suvi Mikkonen, tekvondó, a Márton ikrek edzője

Nyéki Balázs, az FTC-Telekom Waterpolo edzője

Szokolai László, úszás, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid edzője

Tibolya Péter, öttusa, Gulyás Michelle edzője

fogyatékos férfi sportoló

Domonkos Ádám, úszó, szervátültetett

Kertész Ádám, alpesi síző, speciális olimpikon

Kiss Péter Pál, kajakos, paralimpikon

Major Endre, asztaliteniszező, paralimpikon

Mihálovits Tamás, atléta, szervátültetett

Mocsári Bence, triatlonista, paralimpikon

Molnár Dominik, gyorskorcsolyázó, speciális olimpikon

Ötvös Patrik, judoka, siketlimpikon

Pálos Péter, asztaliteniszező, paralimpikon

Zámbó Zoltán, sakkozó, látássérült

fogyatékos női sportoló

Czibula Krisztina, gyorskorcsolyázó, speciális olimpikon

Ekler Luca, atléta, paralimpikon

Gál Nikolett, atléta, siketlimpikon

Gyurkó Alexandra, úszó, szervátültetett

Illés Fanni, úszó, paralimpikon

Kollarics Hajnalka, hófutó, speciális olimpikon

Konkoly Zsófia, úszó, paralimpikon

Luterán Petra, atléta, paralimpikon

Pap Bianka, úszó, paralimpikon

Szvitacs Alexa, asztaliteniszező, paralimpikon

fogyatékos csapat

Asztalitenisz férfi páros, szervátültetettek, Bácsi Bernát, Szendi János

Asztalitenisz női páros, parasportolók, Arlóy Zsófia, Szvitacs Alexa

Asztalitenisz vegyes páros, szervátültetettek, Bácsi Bernát, Jakucs Edina

Boccia vegyes páros, parasportolók, Berkes Gergő, Szabó Alexandra

Férfi úszócsapat, szervátültetettek, Domonkos Ádám, Iker László, dr. Kokas Dániel, Rákhely Zsolt

Női curlingválogatott, Flank-Tanitó Dorottya, Kiss Anett, Kiss Gyuláné, Milanovic Alexandra, Pintér Zsuzsanna

Női kerekesszékes vívóválogatott, parasportolók, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné dr. Mező Boglárka, Nádasdy Anna, Veres Amarilla

Siketlimpiai sakkcsapat, Cseke Viktória, Farkas Virág, Kajtár Dóra

Speciális olimpia floorball válogatott, Aranyos Dávid, Büjtös Krisztina, Kovács Norbert, Németh Szilárd, Pájer Bianka, Pápai Zsanett, Sándor Bianka, Sós István, Tóth Benjamin, Tóth Benjamin Noel

Speciális olimpia hófutó-válogatott, Gerbosics Kitti, Kollarics Hajnalka, Mayer Jusztin, Szóráth Sándor

sportpillanatok

Csoboth Kevin gólja a labdarúgó Európa-bajnokság Skócia elleni mérkőzésének ráadásában

Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid összeölelkezése a nyári olimpia céljában az éremszerzésük után

Gulyás Michelle célba érkezése a nyári olimpia zárószámában, Versailles-ban – a hagyományos öttusa utolsó győztes pillanata

A férfi párbajtőrcsapat (Siklósi Gergely) aranytusa a nyári olimpia döntőjében

Simon Petra öt másodperccel a lefújás előtt megszerzett győztes gólja a nyári olimpia Brazília elleni csoportmérkőzésén

Milák Kristóf célba érkezése a 100 méteres pillangóúszás olimpiai döntőjében

Illés Fanni nyilatkozata a paralimpiai ezüstérme megszerzése után

A Ferencváros férfi vízilabdacsapata BL-döntőjének záró másodperce, amelyben eldőlt, hogy története során másodszor megnyerte a Bajnokok Ligáját

A magyar és a német női kajakpáros összeölelkezése az olimpiai holtversenyük kihirdetése után

Papp Kristóf gólja a divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság zárónapján, amivel a magyar válogatott nyert, és kiharcolta az A-csoportba jutást

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com