Kijelölték a magyar csapatot

Kijelölték a héttagú magyar csapatot a márciusi, szöuli rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokságra.Mivel a női váltó nem kvalifikálta magát a vb-n induló legjobb nyolc együttes közé, a magyar hölgyeket csak két egyéni versenyző, Jászapáti Petra és az ausztrál születésű Lockett Deanna képviseli majd. A hazai szövetség honlapjának keddi beszámolójában Bánhidi Ákos csapatvezető azt mondta, a szezon eddigi versenyein mutatott teljesítmények alapján ők érdemelték ki a vb-részvételt.

    
A férfiaknál az olimpiai bajnok, világkupa-címvédő és világcsúcstartó staféta a papírformának megfelelően könnyedén kiharcolta az indulás jogát a vk-sorozat eddigi öt versenyén, így a dél-koreai fővárosba teljes, ötfős csapat utazhat, amelyben Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Krueger Cole és Varnyú Alex kapott helyet.
   

A vb-indulók a felkészülés jegyében hazautaztak a múlt hétvégi, drezdai vk-forduló után, azaz kihagyják a sorozat utolsó, most hétvégén sorra kerülő dordrechti versenyét. Az egyetlen kivételt a fiatalabbik Krueger fivér, John-Henry jelenti, mivel ő versenyhiánnyal küzd. A két éve Phjongcshangban még amerikai színekben ezüstérmes gyorskorcsolyázónak a szeptemberi országos bajnokságon a szárkapocscsontjából letört egy darab, majd januárban a debreceni Európa-bajnokságon tért vissza. Emiatt magyar színekben csak Drezdában mutatkozhatott be a vk-sorozatban, melyen a vegyesváltóval aranyérmet nyert, majd 1500 méteren harmadikként zárt.
    

A hollandiai vk-záráson Krueger John-Henry mellett a legjobbak közül még Oláh Bence, Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia és Sziliczei-Német Rebeka indul, míg a vb-résztvevők hiánya miatt a juniorok közül lehetőséget kap Bontovics Balázs, Nógrádi Bence, Talabos Attila, Tiborcz Dániel és a tavaly a felnőtt váltóval Eb-bronzérmes Somogyi Barbara. A szöuli vb-t március 13-15-én rendezik.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

http://ujhazak.com