Kikapott a negyeddöntőben a női kardcsapat
A második három asszó, így 15-13-ról indult. Aztán Pusztai 5-5-ös döntetlent hozott össze Gulottával szemben, Katona viszont megint nyert - ezúttal Gregorio ellen 5-2-re -, s bár utána Márton 7-5-ös vereséget szenvedett Vecchitől, a harmadik kör előtt 30-27 volt az állás. A különbség Katona újabb remeklése, Gulotta elleni 5-2-es sikere révén hat találatra nőtt, de Pusztainak nem sikerült az utolsó párharca, 11-2-re kikapott Vecchitől, emiatt a kilencedik asszó előtt már az olaszok vezettek 40-37-re. Márton Gregorio ellen egyenlített, az utolsó tust azonban az olasz adta.
Katona plusz kilences, Pusztai mínusz tízes találati aránnyal fejezte be az összecsapást, míg Márton annyi tust adott, amennyit kapott. A csapat negyedik tagja, László Luca nem vívott. A verséggel eldőlt, hogy a magyarok egyetlen éremmel - a férfi kardcsapat bronzával - zárják a világbajnokságot. A júniusi, újvidéki Eb-n szintén csak a férfi kardcsapat állhatott dobogóra, mégpedig annak a legmagasabb fokára.
A női kardozók az elvesztett negyeddöntő után az amerikaiakkal csaptak össze és négy találattal kikaptak, így utolsó pástra lépésük alkalmával a hetedik helyért vívnak a kínaiakkal. A tengerentúliak ellen az ötödik asszó végéig vezettek - a negyedik után már 20-11-re -, aztán háromszor fordult a kocka, így végül az amerikaiak örülhettek. Katona megint nagyon eredményes volt, plusz tízzel zárt, míg Pusztai mínusz hattal, Márton pedig mínusz nyolccal. László ezúttal sem lépett pástra.
A női kardozók versenye csütörtökön kezdődött, amikor a magyarok a japánok magabiztos legyőzésével negyeddöntőbe jutottak.
Eredmények (a vb honlapjáról):
női kard csapatverseny:
-----------------------
negyeddöntő:
Olaszország-Magyarország 45-44
Oroszország-Egyesült Államok 45-42
Koreai Köztársaság-Ukrajna 45-37
Franciaország-Kína 45-42
az 5-8. helyért:
Egyesült Államok-Magyarország 45-41
csütörtöki eredmény:
a 16 között:
Magyarország-Japán 45-33
(Forrás: MTI)
Hozzászólások