Kikapott az elődöntőben, bronzéremért vívhat a női tőrcsapat

Gyuricza Róbert, az MTI különtudósítója jelenti: Sokáig jól tartotta magát, többször felzárkózott, de végül vereséget szenvedett a világranglista-vezető olaszoktól a magyar női tőrcsapat, így utolsó mérkőzésén bronzéremért vívhat Krakkóban, az Európa Játékokon.A címvédő és tavaly világbajnok olaszok egyértelmű esélyesei voltak a mérkőzésnek a nemzetközi rangsorban 11. helyezett magyarokkal szemben, és már a második párharcot követően 10-5-re vezettek. A folytatásban azonban nem nőtt a különbség, sőt az ötödik párban, Kreiss Fanni és Alice Volpi asszójában 23-20 is volt az állás.


Aztán megint az olaszok akciói voltak többnyire eredményesek, és a hatodik párharcot követően 30-21-re vezettek. Kreiss viszont továbbra is jó formában vívott, 30-33-ra felhozta a csapatot, végül 31-35-nél következett a csere. Kondricz aztán kikapott Martina Favarettótól, az utolsó asszót pedig Pásztor 31-40-ről kezdte Volpi ellen, és szűk, 5-4-es vereséget szenvedett, így az olaszok tíz tus különbséggel nyertek.
    

Kreiss mindhárom ellenfelét legyőzve plusz hetes, Pásztor mínusz nyolcas, Kondricz mínusz kilences találati mutatóval végzett. A magyar csapat ellenfele a harmadik helyért a német együttes lesz 16 órakor.


    Eredmények:
    a 16 között:
Magyarország-Moldova 45-23

    negyeddöntő:
Olaszország-Ukrajna 45-26
Magyarország-Spanyolország 45-28
Németország-Lengyelország 41-33
Franciaország-Ausztria 45-42

    elődöntő:
Olaszország-Magyarország 45-35
Franciaország-Németország 45-31


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com