Kikaptak a nyitányon a magyar kosarasok

Lódi Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: A magyar női csapat nagy csatában, hosszabbítás után kikapott pénteken a csehektől a minszki Európa Játékok 3x3-as kosárlabdatornáján, a B csoport első fordulójában.A négyfős együttes egyik tagja, Wéber Fruzsina megsérült, így a magyarok cserelehetőség nélkül, a Benke Sára, Böröndy Vivien, Jahni Zsófia összeállításban játsszák végig a viadalt. A magyarok kezdtek jobban, 10-5-ös vezetésük után azonban kezdtek fáradni, az ellenfél ezt kihasználva előbb egyenlített, majd a vezetést is átvette. A játékidő lejártakor 18-18-at mutatott az eredményjelző, így jöhetett a hosszabbítás, amelyben a magyarok hiába szereztek vezetést, végül a rivális egy büntetővel a maga javára fordította a mérkőzést.

   
"Sajnos csak hárman vagyunk, s az ellenfeleknek nyilván az a taktikája, hogy fárasztanak bennünket. Mi próbáltuk húzni a támadásokat, de aztán 10-5 után jött a fordulat, kezdtünk fizikailag és fejben is elfáradni, kaptunk kétpontos kosarakat is, és a végét is ők bírták jobban" - értékelt az MTI-nek Böröndy Vivien, aki 10 ponttal a válogatott legeredményesebbje volt. Az együttes szombaton folytatja szereplését a Palova Arénában.


    Eredmények:
    B csoport:
Csehország-Magyarország 20-19 - hosszabbítás után
Németország-Románia 21-8

    
A női 3x3-as kosárlabdatornán 16 csapat küzd az érmekért. A válogatottakat négy csoportba sorsolták. A körmérkőzések után minden csoport első két helyezettje jut tovább a negyeddöntőbe, majd elődöntő és döntő zárja a tornát. A játékidő 10 perc. Az a csapat nyeri a mérkőzést, amelyik ezalatt eléri a 21 pontot, vagy a játékidő leteltével több pontja van ellenfelénél. Hosszabbítás esetén a második pontot szerző csapat győz.


    A magyarok további csoportmérkőzései:
    szombat:
10.25: Magyarország-Németország
12.15: Magyarország-Románia
    

A negyed- és elődöntőket, valamint a helyosztókat hétfőn rendezik.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com