Kisalföld - Douchev-Janics Natasa a teljes idényt kihagyja

Ebben a szezonban biztosan nem versenyez Douchev-Janics Natasa, a Graboplast Győri VSE februárban gerincműtéten átesett, háromszoros olimpiai bajnok kajakosa.

kajak-kenuA 32 éves sportoló a Kisalföld című lapnak nyilatkozott. Elmondta: nincs olyan állapotban a műtött gerince, hogy teljes értékű munkát tudjon végezni.

"Pénteken voltam MRI-n, most kaptam meg az eredményeket, amelyek szerint nincs baj, ám hiába jók az eredmények, gyakran még érzem, hogy megműtöttek, nem szabad futni, ugrálni, a kajakomba viszont már beletettem közel kétszázötven kilométert" - mondta. Hozzátette: annak ellenére boldog, hogy egyelőre nem versenyezhet, hiszen most már fájdalommentesen élhet.

Douchev-Janics hangsúlyozta: klubja vezetői nagyon rendesek és türelmesek vele, és a szövetség elnöke, Baráth Etele, valamint a felnőtt válogatott vezetőedzője, Storcz Botond is rendszeresen érdeklődik a hogylétéről.
A kajakos azt is elárulta, hogy amikor nem tudott mozogni, felszedett tíz kilót, egyelőre nem terhelheti a gerincét, de ha teljesen felépül, "pokoli edzések" várnak majd rá.

MTI

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com