Kiss Virág: nagy álmom, hogy magyar bajnok legyek

A bajnoki cím az első számú célja Kiss Virágnak, aki a múlt héten a női kosárlabda NB I-ben ezüstérmes SERCO UNI Győrhöz igazolt.A klub tájékoztatása szerint a 26 éves játékos már az előző szezon előtt is elgondolkodott a Rába-partiak ajánlatán, de végül úgy döntött, hogy külföldön próbál szerencsét. Az idényt a Mersinben töltötte, mellyel török bajnoki ezüstérmes és Euroliga-negyedik lett.
    

"Sokat fejlődtem és tanultam, de most szükségem van a biztosra, a stabilra, a győri koncepció pedig nagyon szimpatikus volt számomra. Nagy álmom, hogy magyar bajnok legyek, a csapat többsége két év alatt két döntőt játszott, viszont mindkétszer vesztett. Az Euroligában az lehet a cél, hogy minél több meccset nyerjünk. Még egy kis pihenő vár rám, aztán megkezdjük a felkészülést a válogatottal a ruandai vb-előselejtezőre" - jelentette ki a 194 centis center.
   

Kiss Virág a 2012/13-as szezonban debütált a magyar élvonalban, Pécsett két szezont töltött, majd két kihagyott idény után Szekszárdon kezdte újra karrierjét, ahol három évet játszott, mielőtt visszatért volna a PEAC-hoz 2020-ban. A válogatottban tagja volt tavaly a ljubljanai Eb-negyedik gárdának, idén pedig a hagyományos és a 3x3-as csapattal sem sikerült kijutnia az olimpiára. Cziczás László győri vezetőedző azzal kezdte, hogy régi vágya volt újra Kiss Virágot edzeni.
    

"Volt szerencsém az utánpótlás válogatottakban és a felnőtt nemzeti csapatban is éveken át együtt dolgozni vele, sok szép pillanatot éltünk át közösen, de remélem, a legszebbek még hátravannak. Személy szerint azt várom majd tőle, hogy a csapatban húzóember és vezér legyen, hiszen ehhez minden adottsága megvan" - fejtette ki a tréner.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com