Kisvárdára utazik az éllovas, Honvéd-Újpest vasárnap

A veretlenül listavezető MOL Fehérvár FC a Kisvárda vendége lesz a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi 5. fordulójában, melynek vasárnap esti zárómérkőzésén fővárosi rangadón csap össze a Budapest Honvéd és az Újpest.A fehérvári együttesre bajnoki találkozója előtt még csütörtökön (ma) este Európa-liga selejtező vár, Márton Gábor csapata a francia Reimst fogadja, és ha túljut riválisán, akkor a jövő héten már a csoportkörbe jutásért léphet pályára belga vagy szerb ellenféllel szemben.

    
Az NB I mostani idényét két döntetlennel indította a Fejér-megyei csapat, azután azonban az újonc Budafokot idegenben 4-1-re, a Puskás Akadémiát pedig otthon 3-1-re verte. A Kisvárda két-két győzelemnél és vereségnél jár, a Budafokkal és a Puskás Akadémiával nem bírt az együttes, viszont az Újpestet és a Honvédot egyformán vendégként győzte le.
    

A fordulót záró fővárosi rangadóra az Új Hidegkuti Nándor Stadionban kerül sor, mert a pályaválasztó Honvéd új létesítménye, a Bozsik Stadion még épül. A két csapatnak ez lesz az élvonalban a 210. összecsapása, az örökmérleg pedig újpesti fölényt mutat, a lila-fehérek 102-szer legyőzték a piros-feketéket, míg 52 döntetlen mellett 55 kispesti siker született eddig.
    

A szezont egyik együttes sem kezdte túl jól, mindkettő egy meccset tudott csak nyerni, igaz, a Honvéd csak háromszor lépett pályára. Az Újpest a Paks elleni nyitófordulóban aratott győzelem után döntetlent játszott a Budafokkal, majd kikapott a Puskás Akadémiától és a Kisvárdától is, míg a Honvéd a Diósgyőrben aratott sikere előtt a Kisvárdával és az MTK-val sem bírt.
    

Az ötödik forduló nyitómeccsét péntek este rendezik Felcsúton, ahol a Mezőkövesd vendégszerepel majd, míg a nyeretlenül sereghajtó Paks kispadján az MTK ellen mutatkozik be szombaton kora délután a héten vezetőedzőnek kinevezett Bognár György. A mostani játékhéten csupán öt meccset rendeznek, mivel a Budapafok-Ferecváros találkozót januárra halasztották. A címvédő FTC a Bajnokok Ligája selejtezőjének play off-körében érdekelt és a szerdai, idegenbeli 3-3- után jövő kedden játssza a norvég Molde elleni visszavágót a Groupama Arénában.


    OTP Bank Liga, 5. forduló:
    -------------------------
    péntek:
Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC 20.00
    szombat:
Paksi FC-MTK Budapest 14.45
ZTE FC-Diósgyőri VTK 19.30


    vasárnap:
Kisvárda Master Good-MOL Fehérvár FC 15.45
Budapest Honvéd-Újpest FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 18.00
    A szombatra kiírt Budafok-Ferencváros mérkőzést január 27-én 18 órától pótolják.


    A tabella:
 1.  MOL Fehérvár FC              4  2   2   -   11- 6   8 pont
 2.  Ferencvárosi TC              3  2   1   -    8- 2   7
 3.  Mezőkövesd Zsóry FC          4  2   1   1    5- 4   7
 4.  Puskás Akadémia FC           3  2   -   1    7- 5   6
 5.  Kisvárda Master Good         4  2   -   2    7- 8   6
 6.  ZTE FC                       4  1   2   1    8- 6   5
 7.  MTK Budapest                 4  1   2   1    5- 6   5
 8.  Diósgyőri VTK                3  1   1   1    5- 6   4
 9.  Újpest FC                    4  1   1   2    7- 9   4
10.  Budafoki MTE                 4  1   1   2    4- 7   4
11.  Budapest Honvéd              3  1   -   2    6- 7   3
12.  Paksi FC                     4  -   1   3    3-10   1


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com