Klaebo és Sundling címvédése

Johannes Hösflot Klaebo sorozatban harmadszor diadalmaskodott a férfi sífutók egyéni sprintszámában, míg a nőknél hármas svéd sikerrel zárult a klasszikus stílusú futam a szlovéniai Planicában zajló északisí-világbajnokság csütörtöki napján.A férfiaknál sorra hullottak ki a 26 éves norvég versenyző legnagyobb riválisai: a negyeddöntőben kiesett az olasz Federico Pellegrino és a francia Richard Jouve, akik ebben a szezonban már győzték le Klaebót. Az elődöntőben aztán egy esés miatt a szintén norvég, és addig a legjobb idővel rendelkező Erik Valnes számára fejeződött be a verseny.
    

A fináléban így az addig elég kényelmesen versenyző ötszörös olimpiai és immár hétszeres világbajnok nagy esélyesként rajtolt, rögtön az 1,4 kilométeres körpálya elején élre állt, majd olyan tempót diktált, hogy mind az öt riválisa leszakadt, így sprintversenyen ritkán látható különbséggel diadalmaskodott úgy, hogy a célegyeneseben már végig ünnepeltette magát. Mögötte óriási küzdelem zajlott a második helyért, melyet a norvég Pal Golberg szerzett meg célfotóval a francia Jules Chappaz előtt.
    

A nőknél a svédek taroltak, ugyanis öt versenyzőjükből négy bejutott a hatfős döntőbe, ott pedig az első négy helyet szerezték meg. Az aranyért Emma Ribom, illetve a szám olimpiai és világbajnoka, Jonna Sundling csatázott, s végül utóbbi győzött. A harmadik Maja Dahlqvist lett. Csütörtökön még a női síugrók normálsáncos versenyét rendezik 17 órától.


    Eredmények:
    sífutás, férfi klasszikus stílusú egyéni sprint, világbajnok:
    -------------------------------------------------------------
   Johannes Hösflot Klaebo (Norvégia) 2:56.07 perc
2. Pal Golberg (Norvégia) 2:58.29
3. Jules Chappaz (Franciaország) 2:58.31
...74. Kónya Ádám
...99. Lágler Kristóf


    sífutás, női klasszikus stílusú egyéni sprint, világbajnok:
    -----------------------------------------------------------
   Jonna Sundling (Svédország) 3:21.67 perc
2. Emma Ribom (Svédország) 3:22.54
3. Maja Dahlqvist (Svédország) 3:26.12


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com