Klein Dávid megtette az első akklimatizációs kört

Megtette első akklimatizációs körét a 8027 méteres Sisapangma megmászására készülő Klein Dávid - közölt hétfőn Biró Dániel, az expedíció kommunikációs menedzsere az MTI-vel.Klein Dávid a Kalifa Himalája Expedíció 2018 keretében arra készül, hogy első magyarként érje el a Sisapangma 8027 méteres főcsúcsát pótlólagos oxigén használata és magashegyi teherhordók segítsége nélkül. Klein Dávid a 6476 méteres Mera Peak megmászása után, a sikeres elő-akklimatizációs trekkinget követően április 20-án érte el a Sisapangma alaptáborát, amelyet a szokásosnál feljebb, 5634 méteren építettek ki - olvasható a közleményben.

    
A hétfői összegzés szerint "a hegyen tartózkodó kevesek közül" Klein Dávid két ismerős olasz hegymászó, Sebastiano Valentini és Mario Vielmo társaságában fog mozogni a Sisapangmán, ahol maguk vágják az utat a hóban és a kötelek lefektetésével is csupán magukra számíthatnak. A közlemény felidézi, hogy Klein Dávid és a két olasz április 26-án indult el az első akklimatizációs körre.


Az első éjszakát átmeneti táborban töltötték körülbelül 6000 méteren. Április 27-én erős széllel dacolva értek fel a 6400 méteren lévő 1-es táborba, ahol szintén eltöltöttek egy akklimatizációs éjszakát. Április 28-án pedig túljutottak az első rizikós helyzeten is, amikor az egyik olasz hegymászó beleesett egy hófedte szakadékba. "Átgyalogoltam egy betemetett, körülbelül 20 méter mély hasadékon, ami - akármilyen valószínűtlen is - alattam nem, de Mario alatt beszakadt" - idézi a közlemény Klein Dávidot. Mario Vielmo végül gond nélkül ki tudott keveredni a hasadékból.
    

A hegymászók még aznap, április 28-án visszaértek az alaptáborba az első akklimatizációs körről, amelyet valószínűleg még egy követ majd a csúcsmászás időszaka előtt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com