Kóger Dániel az FTC jégkorongcsapatához igazol

A magyar válogatott alapemberének számító Kóger Dániel a Ferencváros jégkorongcsapatához szerződik.A 31 éves, 138-szoros válogatott támadó - az FTC honlapja szerint - új szerződése december 1-én lép életbe. A klub oldalán emlékeztetett rá, hogy a Kóger idén februárban, a sikerrel megvívott nottinghami olimpiai selejtezőtorna első, észtek elleni mérkőzésén súlyos sérülést szenvedett és azóta nem játszott. Az új szezonra nem kapott szerződést eddigi csapatától, a Fehérvártól, az FTC-nél viszont számítanak rá, mivel az orvosi szakvélemények szerint rehabilitációja a megfelelő ütemben halad, és a tervezett menetrend szerint bevethető lesz.

    
"Egyre közeledtem ahhoz, hogy a rehabilitációm véget érjen és újra jégre léphessek. Novemberig kivártam, utána viszont mindenképpen lépnem kellett, hiszen nem volt még érvényes szerződésem a szezonra - idézte a honlap Kógert. - Mindenképpen Magyarországon belül akartam váltani, így nagyon nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy egy olyan klub, mint a Ferencváros megkeresett egy ilyen ajánlattal, amely ráadásul a jelenlegi helyzetemet is maximálisan figyelembe veszi."
    

Kóger Dániel 18 évesen két szezon erejéig az osztrák Salzburg utánpótlásprogramjában vett részt, majd négy szezonnyi tengerentúli, főként ECHL-es és AHL-es kitérőt követően 2014-ben visszatért nevelőegyesületéhez, az osztrák bázisú ligában szereplő Fehérvár AV19-hez. A fehérváriakkal hat szezonon keresztül játszott az EBEL-ben (jelenlegi neve ICE), a 2017/18-as idényben a csapat kapitánya volt.


Az U18-as és az U20-as válogatottnak is stabil tagja volt, több világbajnokságot is megjárt mindkét korosztállyal, majd a 2008/09-es idénytől kezdve alapembere a felnőtt nemzeti csapatnak is, mellyel ott volt a 2009-es és a 2016-os A csoportos világbajnokságon is, emellett hat divízió I-es vb-n és négy olimpiai selejtezőn szerepelt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com