Korábbi világbajnokkal erősített a magyar Schmidt Racing

A gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 köbcentiméteres kategóriájának 2011-es győztesével, a spanyol Nicolas Terollal erősített a magyar Schmidt Racing, amely teljes szezont fut jövőre a Superbike-vb Supersport géposztályában.Schmidt RacingA 27 éves pilóta érkezésével együtt motormárkát is váltott a csapat, amely 2016-ban Honda helyett az MV Augusta gépeit használja majd, s megkapja a gyár teljes technikai támogatását - olvasható az istálló közleményében.
A Schmidt Racing célja a futamgyőzelem a következő szezonban, Terol pedig szombaton, Cegléden alá is írta a szerződését.

"Alig várom már, hogy megismerhessem a csapat tagjait, sokat edzek és készülök, hogy minél jobb eredményeket érhessünk el közösen - idézte a közlemény Terolt. - Komoly terveim vannak, s az eddig hallottak és látottak meggyőztek arról, hogy jó helyre igazoltam."

Balogh Róbert csapatmenedzser azt mondta, egy ilyen képességű versenyző leszerződtetése mutatja a Schimdt Racing erejét, s azt is, hogy jó irányba haladnak. "Rövidesen azt is bejelentjük, kik lesznek Terol csapattársai, illetve azt, hogy versenyzőink közül ki melyik bajnokságban áll majd rajthoz" - tette hozzá Balogh.

Nicolas Terol a gyorsaságimotoros-vb 125 köbcentis kategóriájában 2004 és 2011 között 112 futamon indult, 13-szor győzött, 34 dobogós helyezése volt, s nyolc alkalommal indulhatott az első rajtkockából. A spanyol motoros 2012 és 2014 között a Moto2 géposztályban 50 futamon háromszor nyert, ötször állt dobogón, 2013-ban hetedik volt az összetett pontversenyben. Az idén a Superbike-vb Superbike kategóriájában 12, Supersportban három futamot teljesített, előbbiben 54, utóbbiban 23 pontot szerzett.

A Schmidt Racing az év elején alakult meg, Supersportban Chrobák János, Superstock 600-ban pedig Juhász Dávid nyert bajnoki címet a hazai bajnokságban, valamint Közép-Kelet-Európa legnívósabbnak tartott sorozatában, az Alpok-Adria Bajnokságban, s a nemzetközi mezőnyt felvonultató IMRC sorozatban is. A csapat három vb-futamon indult Supersport géposztályban, s Chrobák révén első pontját is megszerezte.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com