Kós Hubertet kizárólag a győzelmek és a csúcsdöntések motiválták

Kizárólag a győzelmek és a csúcsdöntések motiválták az elmúlt hetekben Kós Hubertet, aki nagy fölénnyel nyerte meg a világkupa összetett versenyét, a három állomáson kilencből kilenc hátúszószámban diadalmaskodott, továbbá megdöntötte a 200 és a 100 világrekordját.Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszis a hazai sportági szövetség honlapjának hozzátette: ezután következik a neheze.

"Eddig tartott a pihi, megyünk vissza a levesbe, érkezik a terror. Most még négy napig itt edzünk, aztán irány a magaslat, három hét brutál hajtás" - mondta texasi egyeteme campusára visszatérve. A rövidpályás vk-sorozatot három észak-amerikai helyszínen, Carmelben, Westmontban és Torontóban bonyolították le.

"Nem is tudom, melyik volt a legjobb része, a kilenc per kilenc, vagy a rekordok... Egyedül ötven háton nem tudtam megúszni az országos csúcsot, ami azért bosszant kicsit, de az összes többiben sikerült. Még száz vegyesen is" - értékelte teljesítményét.

"A hazaúton gondolkodtam el azon, igazából hol voltam három éve és hol tartok most... Akkor jöttem ki, és szintén Amerikában rendezték a világkupát. Kétszáz háton bejutottam a döntőbe, de úgy vertek le öt másodperccel, hogy csak néztem.

Most meg nyerem az összetettet és úszok két világcsúcsot. Igazából itt jön ki Amerika, hogy mekkora hangsúlyt kap a víz alatti delfinezés és a fordulók. Látszik, mennyire fontos része ez az úszásnak, és mennyit segített nekem az évek során, ezen a versenyen meg különösen"
- fejtette ki.

Beszélt a világcsúcsokról is, és megjegyezte, hogy "ez még mindig csak rövidpálya".

"Ötvenesben világcsúcsot úszni, na, az a top. Persze, ettől még iszonyú jó érzés" - tette hozzá.

Kós Hubert számára ez a sorozat kizárólag az úszás élvezetéről szólt.

"Olimpián, világbajnokságon nem lehet ennyire felszabadultan versenyezni, mint egy világkupán. Imádtam ezt a három hetet, az úszás még sohasem esett ennyire jól, még sohasem éreztem magam ennyire könnyednek, ezért is jöhettek ezek az eredmények" - idézte őt a hunswim.com oldal.

Sikereivel 184 ezer dollár (61 millió forint) pénzdíjat úszott össze: az összetett elsőség 100 ezer dollárt jelent, az egyes állomások összegzésénél elért két első és egy második hely 34 ezret ér, a három korona (50, 100 és 200 háton mindhárom állomáson ő nyert) további 30 ezret, a két világrekord pedig 10-10 ezer dollárt. Egyelőre azonban ez a pénzdíj a nemzetközi szövetség kasszájában marad.

"Számomra a világkupa-szereplés kizárólag az úszásról szólt, arról, hogy lássam, hol tartok edzettségben, mennyit tudtam fejlődni rövidpályán" - szögezte le, hozzátéve: nem izgatta őt a pénzdíj. Noha tudja, hogy szép összeget keresett, emlékeztetett rá, az egyetemi szabályok elég szigorúak abban a tekintetben, hogy mennyi pénzt kaphat a versenyzés után.

"Azaz most két dolog számít: az úszóteljesítmény és az, hogy mindenben kövessem az NCAA előírásait. Azt majd az összeférhetőséget vizsgáló complience-részleg megmondja, jogosult vagyok-e bármennyire a díjazásból, vagy sem. Ebben egyébként semmi újdonság nincs, hiszen 2022-ben is részt vettem a világkupán, és az akkor nyert, igaz, a mostanihoz képest jóval szerényebb pénzdíjam is bent maradt a WA kasszájában hasonló okokból" - idézte fel.

Hangsúlyozta: nem szeretne azzal komolyabb anyagi kockázatot vállalni, hogy esetleg elveszíti a texasi ösztöndíját, illetve kizárni sem akarja magát az egyetemi csapatból. - "Hiszen a célunk az, hogy egymás után harmadszor is megnyerjük az NCAA-t, és erre szerintem minden esélyünk megvan. Úgy gondolom, lesz még sok jó évem az úszásban az egyetem befejezését követően, indulhatok még sok versenyen és nyerhetek elég pénzdíjat. Ez a sorozat, az itt szerzett tapasztalatok pedig tökéletesen szolgálták a felkészülésemet és azt, hogy még jobb versenyző lehessek."

A 22 éves magyar versenyző a múlt héten Torontóban 200 m háton 1:45.12 perces eredménnyel diadalmaskodott, ezzel több mint fél másodperccel javította meg az ausztrál Mitchell Larkin tízéves, 1:45.63-as világrekordját, majd 100-on 48.16 másodperccel győzött, és az amerikai Coleman Stewart 2021 nyarán felállított 48.33-as rekordját adta át a múltnak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com