Koszorút helyeztek el 90 éve született Puskás Ferenc sírjánál

Puskás Ferenc szerette és szolgálta az embereket, futballistaként és emberileg egyaránt a legnagyobbak közé tartozott - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szombaton a budapesti Szent István-bazilika altemplomában, ahol megkoszorúzták a 90 éve született legendás labdarúgó sírját. A sportvezető beszédében többek között azt emelte ki, hogy Puskás minden gyermek példaképe lehet, hiszen hős volt Spanyolországban, Európában és igazi hős Magyarországon.    


"Kispestről, a poros grundról indult, bal lábával a magyar futballt a világ élére emelte, és miközben őszintén hitt abban, hogy az emberi kapcsolatok adják egy csapat nagyságát, meghódította az egész világot" - mondta az államtitkár. Hozzátette, hogy Puskás ugyan már 10 éve - az Aranycsapat tagjaként - "az égi pályákon játszik", emlékét örökre szívünkbe zártuk, és mindig felidézzük azt az érzést, amikor Magyarországon közösen lelkesedtünk, közösen voltunk büszkék.


Szabó Tünde kiemelte, hogy jövőre lesz a 65 éves évfordulója a londoni 6-3-as magyar sikernek, s emellett az akkor magyar válogatott több tagja esetében is jubileumi évnek számít majd 2018, melyet így az "Aranycsapat emlékévének" is lehet majd tekinteni. A koszorúzáson Szabó Tünde mellett Szöllősi György, a magyar futball és a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete, valamint a Puskás Akadémia vezetői és Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke volt jelen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com