Kovács Antal érmet remél a cselgáncsozóktól
Érmet remél a magyar válogatottól a három hét múlva kezdődő ötkarikás játékokon Kovács Antal, a cselgáncssport eddigi egyetlen magyar olimpiai bajnoka.Az Atomerőmű SE 49 éves ügyvezetője a Tolna megyei Teol hírportálnak először a júniusi, budapesti világbajnokságot értékelte. "Magyarország nagyot vállalt azzal, hogy a pandémiás időszakban megrendezi a világbajnokságot. Októberben is nagy hőstett volt, hogy Grand Slam-versenynek adott otthont Budapest, hiszen ahogy minden szegmensben, úgy a dzsúdó világában is nagy volt akkor a bizonytalanság.
Az Atom Antinak becézett dzsúdós legenda szerint a kvalifikációs helyezések megtartása szempontjából fontos verseny volt a vb. "Tóth Krisztián révén megszületett a nagyon várt vb-érem, de Pupp Réka is jól harcolt. Cirjenics Miklós is jól dolgozott, de meglátszott rajta, hogy átesett a koronavíruson. Ungvári Miklós hetedik lett, és egy hajszállal maradt le a kvótáról. Megpróbálunk belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba a nemzetközi szövetségnél, hogy munkásságát mérlegelve szabadkártyával mégis elindulhasson Tokióban. Az idei lehetne az ötödik olimpiája, amivel sporttörténelmet írna, válogatottunk pedig indulhatna a csapatversenyben is" - fejtette ki.
Ami a tokiói kilátásokat illeti, Kovács Antal úgy vélte, több magyar éremesélyes is van, ha ebből egyet sikerül megvalósítani, és mellé még néhány pontot érő helyet szerezni, akkor elégedett lehet a küldöttség. "A sorsoláson és a napi formán sok múlik majd. A paksiak közül Réka szemmel láthatóan nagyot lépett előre idén, ha ezt a teljesítményt tartani tudja, éremért küzdhet. Cirjenics Miki nem tudott akkorát homorítani, mint 2017-ben, ebben a vírus mellett csukló- és lábujjsérülése is hátráltatta. Szerencsére jól van már, és keményen készül második olimpiájára" - tette hozzá.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások