Kovács Bálint indul a Le Mans-i 24 órás vb-futamon

Kovács Bálint, a H-Moto Team gyorsaságimotorosa rajthoz áll a hétvégén sorra kerülő legendás La Mans-i 24 órás világbajnoki futamon.A 19 éves versenyző menedzsmentjének csütörtöki közleménye szerint a fiatal magyar motoros ráadásul az Endurance-világbajnokság legutóbbi szezonjában negyedik Wojcik Racing Team versenyzőjeként olyan világsztároknak lesz a csapattársa, mint a kétszeres Superstock 1000 FIM-kupa nyertese, Sylvian Barrier, illetve a Supersport-világbajnokság 2017-es szezonjában futamgyőztes, összetettben negyedik Sheridan Morais.

    
"Ezért az esélyért dolgoztunk keményen! Sokan vagyunk, akik Bálint mögött azért dolgozunk, hogy ő sikeres legyen, és ez a lehetőség bizonyíték a számunkra, hogy van értelme a munkánknak. Mindenkinek köszönöm, aki segített az eddigiekben, hogy idáig eljussunk! Szakmailag óriási előrelépés mindez Bálintnak, és teljesen nyugodt vagyok, mert tudom, hogy felkészült erre a feladatra is" - jelentette ki Kelemen Krisztián, a H-Moto Team tulajdonos-csapatfőnöke.
    

Kovács Bálint idén a Spanyol Superbike bajnokságban versenyez, ahol két versenyhétvégét követően összetettben az első helyen áll az Open 1000-es kategóriában. "Ahogy mondani szokták, a nagy lehetőségek úgy jönnek hirtelen, mint a derült égből a villámcsapás. Mostanában teszteltünk, amikor Michael Filla odajött hozzám, és szólt, hogy az EWC-ben szereplő csapatának kell majd egy ember a későbbiekben.


Megnéztük a versenynaptáram, és a szeptember 18-19-én Bol d'Or-ban rendezendő futamon rajthoz tudok állni. Majd másnap rám írt, hogy már Le Mans-ban is szükség lenne rám, ráadásul a Superbike kategóriában" - mondta Kovács Bálint, aki szerint hatalmas megtiszteltetés, hogy egy olyan eredményes istálló, mint a Wojcik Racing Team számít rá, és olyan versenyzők csapattársa lehet, mint Barrier vagy éppen Morais.


"Nagyon várom már a hétvégét, hiszen tavaly nem jött össze az indulás, most a sors kárpótol mindenért. Egyelőre csak erre a versenyre koncentrálok, ám a hosszabb távú együttműködés sincs kizárva" - fogalmazott Kovács Bálint, aki hozzátette, ha sikerül megállapodniuk a lengyel csapattal, akkor Bol d'Or-ban vélhetően újra rajthoz állhat az Endurance-világbajnokságon.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com