Kovács, Böczögő, Dévai helye biztos a magyar női csapatban

Kovács Zsófia, Böczögő Dorina és Dévai Boglárka helye már biztos az április 19-én rajtoló egyéni torna Európa-bajnokságra utazó magyar női csapatban - mondta el Draskóczy Imre szövetségi kapitány a M4 Sport Sportreggeli című műsorában. A szakvezető a szombaton és vasárnap rendezett szerenkénti országos bajnokság után hozta nyilvánosságra a biztos résztvevők névsorát, egyúttal jelezte, hogy a csapat negyedik tagját később, várhatóan a most hétvégi, kiskunfélegyházi verseny után jelöli ki. Draskóczy kiemelte, hogy az ob-n két szeren - felemás korláton és gerendán - győztes Kovács, az ugrásban bajnok Dévai és a talajon aranyérmes Böczögő is képes lehet a kontinensviadalon kiemelkedően szerepelni, s akár fináléba kerülni.


Véleménye szerint ugrásban két magyar döntős is lehet, amennyiben Dévai és Kovács is jól megcsinálja mindkét gyakorlatát. Esetükben a szakember úgy fogalmazott, hogy nemcsak egy erős ugrásuk van, hanem a második gyakorlatuk is megfelelő szintű, ami bizakodásra ad okot. A kapitány a válogatási elvekre térve jelezte, az idén csak egyéni Eb van, így nem azt kellett figyelembe venni, hogy ki mennyit tud segíteni a csapatnak, hanem, hogy ki képes nemzetközi szinten önállóan eredményes lenni.


Draskóczy Imre megemlítette még, hogy míg Dévai és Böczögő egy-egy szeren lehet igazán eredményes, addig a riói olimpikon Kovács a csapat egyetlen olyan tagja, aki összetettben is képes lehet Európa legjobbjai között végezni. A kolozsvári Európa-bajnokságot április 19. és 23. között rendezik meg, s a kapitány bízik benne, hogy sok magyar szurkol majd a helyszínen, így "félig" hazai pályán versenyezhetnek tornászai.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com