Kovács Ferenc a Magyar Röplabda Szövetség új elnöke
Kovács Ferenc lett a Magyar Röplabda Szövetség új elnöke.Nyíregyháza fideszes polgármesterét a szervezet pénteki tisztújító közgyűlésén 65 tagból 62-en választották meg a posztra. Kovács Ferencnek nem volt ellenfele, miután egyetlen korábbi kihívója, Vass Zoltán két napja visszalépett. A következő öt évre megválasztott új elnök beszédében hangsúlyozta, hogy a sportág számára nagy lehetőség a jövő hétvégén kezdődő Európa-bajnokságra készülő női válogatott sikere, mint mondta: az együttes Európa Liga-győzelmét "meg kell lovagolni".
Hozzátette: szeretné elérni, hogy a sportág jelenlegi állami támogatása megduplázódjon, illetve a tervek között szerepel egy röplabda-specifikus sportcsarnok felépítése is. Július 24-e óta Ludvig Zsolt irányította a szövetséget megbízott elnökként.
A május 16-i közgyűlést követően ugyanis a tizenegy tagú elnökségből heten lemondtak. Ezzel a testület határozatképtelenné vált, majd a július 7-i rendkívüli közgyűlésen a tagság a korábbi elnök és a másik három elnökségi tag visszahívása mellett voksolt. A korábbi főtitkár, Ludvig Zsolt már megválasztása előtt jelezte, hogy csak ideiglenesen, hatvan napra vállalja a tisztséget.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások