Kovács István az új tag, Nagy Tímea maradt az elnök

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete (HMSE) újraválasztotta elnöknek Nagy Tímeát, a szerdai közgyűlésen egyben eldőlt, hogy Kovács "Kokó" István bekerült az illusztris társaságba.Az olimpiai bajnok bokszolót, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökét a januárban elhunyt Keleti Ágnes helyére szavazták be a tagok egyhangúlag, ahogyan hasonló döntés született a HMSE vezetésének megválasztásakor is.

A testület újabb öt évre, a 2025. július 1. és 2030. május 31. közötti időszakra elnöknek választotta Nagy Tímeát, kétszeres olimpiai bajnok vívót.

Alelnökként Vaskuti István és Török Ferenc kaptak bizalmat, míg az elnökségi tagok közé került Hegedüs Csaba, valamint új tagként Kőbán Rita, aki az elnökségből leköszönő Gyulay Zsoltot váltja - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete a magyar sportélet kiemelkedő egyéniségeit tömöríti. Azokat a sportolókat választják be, akik sportteljesítményük mellett példamutató emberi és közösségi szerepvállalásukkal is maradandót alkottak. Az egyesület egyik fő küldetése az értékközvetítés, valamint az ifjúság sport iránti elköteleződésének elősegítése.

A közgyűlésen megerősítették: az egyesület folytatja az együttműködést a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjával, a Mathias Corvinus Collegium tehetséggondozó programjával, valamint a Magyar Diáksport Szövetség iskolai programjaival. Új területként megkezdődött az egyeztetés több felsőoktatási intézménnyel is, hogy a halhatatlanok előadásai tematikus, akár kreditpontért járó programelemként bekerüljenek az egyetemi életbe.

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete idén ünnepli alapításának 34. évfordulóját. Jelenlegi tagjai: Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Fa Nándor, Faragó Tamás, Gyulay Zsolt, Kovács "Kokó" István, Hegedüs Csaba, Jónyer István, Kamuti Jenő, Kásás Tamás, Kovács Katalin, Kőbán Rita, Magyar Zoltán, Nagy Tímea (elnök), Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Török Ferenc és Vaskuti István.

Halhatatlan legendák (korábbi tagok): Kárpáti György, Székely Éva, Wichmann Tamás, Kulcsár Győző, Keleti Ágnes, Földi Imre, Fenyvesi Csaba, Buzánszky Jenő, Sándor Károly, Grosics Gyula, Gyarmati Dezső, Albert Flórián, Polyák Imre, Zsivotzky Gyula, Puskás Ferenc, Csák Ibolya, Papp László, Hidegkuti Nándor, Kárpáti Rudolf, Sidó Ferenc, Kovács Pál, Gerevich Aladár, Kozma István, Bozsik József, Elek Ilona, Hajós Alfréd.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com