Kovács Zoltán szerint a bravúr és a szerencse is megvolt a Vidinél
Kovács Zoltán szerint az igazi bravúrt a Ludogorec búcsúztatása jelentette. A bolgár bajnok játékosaira ugyanis sokkal nehezebb felkészülni, a csapat pedig óriási nemzetközi rutinnal bír, rendszeres szereplője volt az elmúlt években a BL vagy az El főtáblájának. A bolgárok hozzáállása viszont szerinte a Vidinek kedvezett.
"Ahogy megnyilvánultak, ahogy viselkedtek, ahogy nyilatkoztak, azt lehetett érezni, hogy nem vettek minket elég komolyan, de ez legyen az ő bajuk. A mi csapatunk csak magával foglalkozott" - jegyezte meg a sportigazgató. Kovács a sorozat előtt az Európa-liga-főtáblát vélte valós célnak a gárda számára, ám most, egy lépéssel a BL csoportköre előtt közölte, a csapat szeretné megtenni az utolsó lépést, s legyőzni a görög AEK Athént.
Saját munkájával kapcsolatban arról beszélt, hogy nagyon kemény időszak vár rá és munkatársaira, mivel augusztus végéig még van lehetőség új játékosok szerződtetésére, s az a cél, hogy valódi erősítést jelentő labdarúgót tudjanak az együtteshez csábítani. "Most talán az eddigi szűk rés egy picit kitágul" - jegyezte meg Kovács Zoltán arra vonatkozóan, hogy az új helyzetben olyan külföldi játékosok is hajlandóak lehetnek a Vidihez igazolni, akik eddig nem jöttek volna Magyarországra, s a karrierjük újabb állomásának nem Magyarországot képzelték.
A Vidi FC szerdán 21 órától fogadja a budapesti Groupama Arénában az AEK Athént a Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójában. A visszavágót pedig hat nappal később, augusztus 28-án játsszák, szintén 21 órakor a görög fővárosban.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások