Következhet az erdélyi döntő

Kedden kezdődik a döntő két erdélyi csapat, a Brassó és a Csíkszereda között a jégkorong Erste Ligában.Az alapszakaszgyőztes Corona Brasov élvezi a hazai pálya előnyét, az első két találkozót otthon játssza, és ha szükséges, akkor az ötödiket és a hetediket is. A Szereda ellen ráadásul jól ment a Brassónak az alapszakaszban, amikor február 9. és 14. között hat nap alatt négyszer megmérkőztek, akkor a Corona - ugyan először hosszabbításban 4-3-ra kikapott - 7-3-ra, 7-5-re és 4-3-ra diadalmaskodott, utóbbi két alkalommal hazai jégen.

    
A playoffban a Brassó válaszhatott először, a nyolcadik kiemelt Vasassal viszont meggyűlt a baja, csak a hetedik, mindent eldöntő összecsapáson sikerült kiharcolnia a továbbjutást. A Csíkszereda a másik erdélyi együttest, a Gyergyói HK-t szemelte ki, és bár két felvonás után 1-1 volt az állás, utána három siker következett.


Az elődöntőben mindkét gárda kemény csatában, ám 4-2-es összesítéssel lépett tovább: a Corona a DEAC ellen az első két hazai felvonást elbukta, ám jött négy diadal sorozatban. A társbajnokok párharcában a Szereda először kikapott az FTC otthonában, azonban a folytatás már  jobb játékot hozott, és fináléba kerülést. A Ferencváros - mint az Erste Ligában legjobb helyen végzett magyar klub - a magyar bajnoki címmel vigasztalódhatott.
    

Ez lesz a 2008/09 óta futó liga - korábbi nevén MOL Liga - történetének harmadik olyan fináléja, amikor két nem magyarországi bázisú együttes csap össze. Az első kiírásban a HC Csíkszereda győzte le az SC Csíkszeredát, míg 2014-ben az Érsekújvár (Nové Zámky) bizonyult jobbnak a Csíkszeredánál. A Brassó még soha nem nyerte meg a ligát, egyetlen döntője a 2014-es volt. Az SC Csíkszereda 2009-ben, 2013-ban és 2019-ben második, míg 2011-ben és tavaly - amikor nem rendeztek döntőt a koronavírus-járvány kitörése miatt - aranyérmes volt.
    

A párharc az egyik csapat negyedik sikeréig tart. Ezen a héten kedden és szerdán Brassó, szombaton és vasárnap Csíkszereda lesz a házigazda. Amennyiben szükséges, jövő héten, április 6-án és 10-én Brassó, 8-án Szereda lesz a rendező. Minden találkozó magyar idő szerint 17.30-kor kezdődik.


    Az elmúlt öt kiírás bajnokai:
2016: DVTK Jegesmedvék
2017: DVTK Jegesmedvék
2018: MAC Budapest
2019: FTC-Telekom
2020: FTC-Telekom és SC Csíkszereda (nem rendeztek döntőt)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com