Kozák Danuta győzött 500 méteren, övé az 500. magyar olimpiai érem

A kajakos Kozák Danuta nyerte Magyarország 500. olimpiai érmét: az UTE 29 éves versenyzője címét megvédve győzött az 500 méteres versenyben a riói játékokon.

Az immár négyszeres olimpiai bajnok kajakos a csütörtöki döntőben a mezőnnyel jött el a rajttól. Az elején a fehérorosz Marina Litvincsuk volt a leggyorsabb, bő fél hajóval a többiek előtt lapátolt. Mellette a 6-os pályán Kozák az ellenfelekénél nagyobb utazótempóját felvéve megközelítette, majd még a féltáv előtt meg is előzte őt.

3

A második 250 méter pedig már az ő diadalmenetéről szólt, a Rodrigo de Freitas Lagúna evezős és kajak-kenu központjának megtelt lelátóján szép számban jelenlévő magyar szurkolók nagy örömére annyira elhúzott a többiektől, hogy egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelme. A célba bő másfél hajóval a dán Emma Jörgensen előtt ért be. Harmadikként a tavaly világbajnok, Rióban 200 méteren aranyérmes új-zélandi Lisa Carrington végzett.

Kozák - aki kedden Szabó Gabriellával párosban is győzött ezen a távon - a magyar kajak-kenu sport 24., illetve a riói küldöttség hetedik aranyérmét szerezte. Négy elsőségével most már ő minden idők legeredményesebb magyar kajakosa.

"Az elsődleges célom az volt, hogy egészségesen tudjak odaállni a rajthoz, és ki tudjam hozni magamból, ami bennem van. - mondta pár perccel a célba érkezése után.

- Szeretném megköszönni Toman József csapatorvosnak, hogy helyre rakott, s az egész orvosi stábnak, meg az egész szövetségnek, hogy tartották bennem a lelket, és mentálisan is sokat segítettek" - utalt arra, hogy a hétfői, első vízre szállása előtti éjszaka hasmenése volt, és - a csapatorvos tájékoztatása szerint - bélfertőzéses szindróma alakult ki nála.

4

"A londoni olimpia után az volt a cél, hogy megvédjem a címem, ez még Magyarországon senkinek sem sikerült ebben a számban. Négyéves álmomat sikerült valóra váltani" - tette hozzá.

A magyarok az olimpiákon - a Magyar Olimpiai Bizottság összesítése szerint - eddig 175 arany-, 151 ezüst- és 174 bronzérmet nyertek.

A riói magyar küldöttség csütörtökig hét első, három második és négy harmadik helyet harcolt ki.
A női kajakosok 500 méteres döntőjének Kozákon kívül volt még egy magyar résztvevője, Ruzicic-Benedek Dalma - szerb színekben - hetedik lett.

5

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com