Közel 1700 versenyző a budapesti vk-n

Több mint 40 ország közel 1700 versenyzője összesen 3266 nevezést adott le a pénteken kezdődő, 25. budapesti kick-box világkupára, melynek a BOK Csarnok ad otthont.A sportági szakszövetség keddi sajtótájékoztatóján Galambos Péter elnök elárulta, hogy az utóbbi napokban, a nevezési határidő lejárta előtt óráról órára nőtt a jelentkezők száma, így hatalmas mezőny, 42 ország 1692 sportolója gyűlik össze a versenyen. Mint mondta, a magyarországi viadal most már évek óta a második legnagyobb vk-nak számít az Irish Open mögött, s a mostani mezőny mérete is ezt támasztja alá.

    
A vk-n több szabályrendszerben, ringben és tatamin is rendeznek versenyeket.

A ringes szakágak küzdelmei minden nap 10 órakor kezdődnek, míg a tatamin pénteken 15 órakor, szombaton és vasárnap pedig 9 órától kezdődik a harc. Galambos Péter bízik benne, hogy a hazai versenyzők legalább olyan jól szerepelnek majd mint tavaly, akkor tíz aranyéremmel zártak. A csapatban ott lesz többek között a tavaly három Eb-aranyat nyert Veres Roland, aki térdsérülés után tér vissza, illetve az egyik kereskedelmi televízió ügyességi vetélkedőjében hónapokon át szerepelt Rákóczi Renáta, Murvai Lívia és Jóni Máté.
    

Király István, a szövetség alelnöke a vk-n túl a sportág nemzetközi helyzetéről beszélt, külön kiemelve, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaly novemberben elismerte a kick-boxot, amivel méltó helyére került sportága. Hozzátette, a hosszú távú tervek között egyértelműen szerepel, hogy felkerüljenek az olimpia műsorába, s információi szerint jó esély mutatkozik arra, hogy 2028-ban Los Angelesben debütáljanak majd.
   

A NOB a WAKO szövetséget ismerte el. Király István pedig azt is megemlítette, hogy hamarosan a WAKO Budapestre költözhet. A magyar kormány nemrég úgy határozott, a jövőben megteremti annak a lehetőségét, hogy a nemzetközi sportági szövetségek áttegyék székhelyüket Budapestre. Mindez pedig a WAKO figyelmét is felkeltette, s Király István az MTI-nek elárulta, hogy akár már jövő héten megkezdődhetnek a konkrét tárgyalások erről.    
    

Nem a budapesti vk az egyetlen kiemelkedő hazai kick-box-versenye az évnek, ugyanis augusztus végén Győrben kerül sor az utánpótlás Eb-re, melyre szintén óriási, több ezer fős mezőnyt vár a magyar szövetség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com