Közel ötezer versenyzőt várnak a kazincbarcikai Spartan Race-re

Közel ötezren állnak rajthoz szombaton a kazincbarcikai Csónakázó-tó környékén kialakított pályán a Spartan Race akadályfutó viadalon, amelyen ezúttal a Super-távon bizonyíthatnak a versenyzők.A szervezők pénteki tájékoztatása szerint a pálya, amely 13 és 16 kilométer közötti hosszúságú lesz, készen áll, már csak a fesztiválterületen van hátra némi munka. A Spartan Race 2014 óta íródó magyarországi történetében először rendeznek versenyt nyáron. A meteorológiai előrejelzések szerint a kellemes hőmérséklet garantált, azonban várhatóak kisebb zivatarok, ez esetben pedig még nehezebb dolga lenne a futóknak.

A hagyományos futam mellett ezúttal is megrendezik a gyermekversenyeket, a több mint hatszáz 4 és 16 éves kor közötti fiatal négy különböző korosztályban méretteti meg magát. Emellett sor kerül egy Hurricance Heat elnevezésű futamra is: az ide regisztrált 40-45 versenyzőt véletlenszerűen osztják csapatokba, s a hajnali indulást követően nagyjából hat órán keresztül kell elsősorban csapatban teljesíteniük a különböző kihívásokat.


A versenyek közül már kizárólag az elit női futamra vannak szabad helyek, mindez azt jelenti, hogy közel ötezren indulnak majd, ami rekordnak számít ezen a távon. Ezt követően október 21-22-én Eplényben a Beast (21-24 km) és a Sprint (5-8 km) távokat rendezik meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com