Középmezőnyben a magyarok a női versenyben

A litvánok 2012-es olimpiai bajnoka, Laura Asadauskaite nyerte a tokiói öttusa világkupadöntőt a nőknél, ezzel olimpiai kvótát szerzett a 2020-as, tokiói nyári játékokra. A magyarok közül Alekszejev Tamara a 15., Kovács Sarolta pedig a 18. helyen végzett.Szokás szerint a körvívást már egy nappal a döntő előtt, csütörtökön megrendezték, a páston Asadauskaite volt a legjobb: 27 győzelme és 8 veresége 262 pontot ért. A magyarok közül Alekszejev Tamara hozta az utóbbi időben - a májusi székesfehérvári világkupán, illetve a június közepén rendezett országos bajnokságon - mutatott jó formáját, 232 ponttal (22 győzelem/13 vereség) a hatodik helyet szerezte meg a nyitószámban. Nem sokkal maradt el tőle Kovács Sarolta, aki 220 ponttal (20/15) kilencedik lett.

   
Az úszásban Kovács harmadikként zárt (2:10.93 perc/289 pont), Alekszejev azonban csak a 33. idővel csapott célba (2:24.78/261). A lovaspályán több hibátlan, 300 pontos teljesítmény született, viszont mindkét magyar rontott, így egyaránt 286 ponttal jöttek le a pályáról, a 16. és 17. helyen. A záró, futásból és lövészetből álló kombinált szám előtt a francia Elodie Clouvel állt az élen, tőle 38 másodperccel lemaradva a hetedik helyről rajtolt Kovács és a tizedikről Alekszejev 51 másodperces hátránnyal. A győzelmet - és ezzel olimpiai kvótát - a kilenc másodperc hátránnyal harmadikként induló Asadauskaite szerezte meg, Alekszejev és Kovács egyaránt rontott a helyezésen, előbbi 15., utóbbi 18. helyen ért célba a 36 fős mezőnyben.


    Öttusa világkupadöntő, nők:
1. Laura Asadauskaite (litván) 1394 pont
2. Elodie Clouvel (francia) 1383
3. Annika Schleu (német) 1366
...15. Alekszejev Tamara 1319
...18. Kovács Sarolta 1295
    

A döntő előtt négy világkupa-fordulót rendeztek, az elért eredmények alapján lehetett elindulni a fináléban. Az elsőn, Kairóban bronzérmet nyert Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara pedig 34. lett. A második állomáson, Szófiában fiatalokból álló magyar küldöttség vett részt, majd a harmadik vk-viadalt, Alekszejev megnyerte Székesfehérváron, Kovács viszont betegség miatt ezt kihagyta. Utóbbi a negyedik állomásra is elment, s bár Prágában nem jutott döntőbe, így is szerzett néhány pontot, ami elég volt számára a vk-fináléhoz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com