Közönségszórakoztató játékot vár a lengyelek ellen az új hokikapitány

Gyors, közönségszórakoztató, de ugyanakkor fegyelmezett hokit szeretne megvalósítani a magyar férfi jégkorong-válogatottnál Sean Simpson, az új szövetségi kapitány.A szeptemberben kinevezett, Svájccal 2013-ban világbajnoki ezüstérmet nyert szakember a héten találkozott először játékosaival, majd a lengyelek elleni csütörtöki és szombati - a budapesti Tüskecsarnokban sorra kerülő - felkészülési mérkőzések előtt a keddi edzést követően osztotta meg gondolatait a sajtóval.

   
"Nagyon jók az első tapasztalataim Magyarországról, a szövetségről és a fiúkról is, elégedett vagyok az edzésen nyújtott hozzáállásukkal" - fogalmazott Sean Simpson. Hozzátette: nem könnyű helyzetben vette át az irányítást, hiszen a koronavírus-járvány miatt több topjátékosra sem számíthat, így viszont mások is lehetőséget kaphatnak arra, hogy bizonyítsák, helyük van a magyar válogatottban.
    

"Gyors, közönségszórakoztató, lelkes játékot szeretnék látni a fiúktól, ugyanakkor azt is elvárom tőlük, hogy fegyelmezettek legyenek és a végsőkig küzdjenek, soha ne adják fel" - vázolta edzői filozófiáját az MTI-nek a 60 éves kapitány, aki kétéves szerződést között a magyar szövetséggel. "Egy edző mindig győzelmet vár a csapatától, így természetesen én is erre számítok a lengyelek ellen, ugyanakkor az is fontos, hogy megismerjük egymást a csapattal, és hogy viszontlássam azokat a taktikai elemeket, amelyeket az edzéseken gyakoroltunk, valamint hogy kiszolgáljuk a közönséget" - magyarázta Sean Simpson
    

Vas János, a DVTK Jegesmedvék játékosa azt mondta, nagyon jó hangulatúra sikerült a keddi edzés, amelyet megelőzően Sean Simpson ismertette az elképzeléseit a játékosokkal. "Sean Simpson egy igen jó, nagyon felkészült szakember, aki korábban a világ élvonalába tartozott, sokat tanulhatunk tőle" - mondta a válogatott egyik legtapasztaltabb tagja.
    

A korábban Svájcban légióskodó Révész Marcell, aki jelenleg a DVTK Jegesmedvék jégkorongozója, először tagja a válogatottnak. "Meglepett, de nagyon jól esett, hogy meghívót kaptam. Mindig is ez volt az álmom, de őszintén szólva kicsit később számítottam rá. Nagy élmény számomra, hogy a tapasztalt játékosoktól tanulhatok" - jelentette ki Révész Marcell, aki elmondta, a Sean Simpson által vezetett edzésen felfedezett néhány olyan gyakorlatot, valamint hozzáállásbeli dolgot, amely tipikusan jellemző a svájci hokira.
    

"Nagyon pörgős edzést nyomtunk, pörgősebbet, mint amihez a klubjainkban hozzászoktunk" - ismerte el Becze Tihamér, a Sport Club Csíkszereda játékosa. "A kapitányon látszik, hogy mit akar, nagyon fog ragaszkodni ahhoz, amit szeretne, de a támadóharmadban meg fogja adni nekünk a szabadságot ahhoz, hogy játsszunk és élvezzük a hokit. Megköveteli az apró részleteket, ha például az ellenfélnél van a korong, akkor nagyon szervezett játékot kell nyújtanunk" - fűzte hozzá, majd a lengyelekről azt mondta, hogy a magyarok ellen mindig nagyon "felszívják magukat".
    

A Tippmix Nemzetek Tornája keretében az első összecsapást csütörtökön 20 órától rendezik, míg a másodikat szombaton 14.10-től.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com