Kupabúcsúja után a Puskás otthonában javíthat az FTC

A címvédő és listavezető Ferencváros szerdai váratlan iváncsai Magyar Kupa-veresége után a harmadik helyen álló Puskás Akadémia otthonában javíthat szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában, amely az október 23-i ünnep miatt hétfőn zárul majd.A zöld-fehérek úgy vezetik egypontos előnnyel a tabellát, hogy közvetlen üldözőiknél - így a felcsútiaknál is - két meccsel kevesebbet játszottak. A fordulót a sereghajtó Vasas és az FTC-hez hasonlóan a kupából kiesett, a bajnokságban azonban újoncként második helyen álló Kecskemét fővárosi mérkőzése nyitja pénteken.
    

A tizedik helyezett, négy meccs óta nyeretlen Honvéd - amely csak egyetlen ponttal előzi meg a kieső zónában lévőket - a Zalaegerszeg vendége lesz szombaton, kora délután. A rossz formában lévő MOL Fehérvár FC, amely a bajnokságban csak bukdácsol és szerdán a Magyar Kupától is búcsúzott, azt a Paksot fogadja, amely utóbbi két OTP Bank Liga-összecsapását elbukta. A fehérváriaknál ez lesz az új vezetőedző, Huszti Szabolcs bajnoki bemutatkozása.
    

Az ünnep miatt vasárnap nem rendeznek mérkőzést, így két találkozó hétfőre marad. Előbb a 11. helyezett Mezőkövesd a nála eddig három ponttal többet szerzett Újpestet fogadja, majd a keleti végen a negyedik Kisvárda a hat forduló óta győzelem-vereség ritmusban teljesítő Debrecen otthonában lép fel.


    A 12. forduló programja:
    péntek:
Vasas FC-Kecskeméti TE 20.00

    szombat:
ZTE FC-Budapest Honvéd 13.30
MOL Fehérvár FC-Paksi FC 16.30
Puskás Akadémia FC-Ferencvárosi TC 18.30

    hétfő:
Mezőkövesd Zsóry FC-Újpest FC 18.00
Debreceni VSC-Kisvárda Master Good 20.15


    A tabella:
 1.  Ferencvárosi TC              9  7   -   2     21-5  21 pont
 2.  Kecskeméti TE               11  5   5   1    17-10  20
 3.  Puskás Akadémia FC          11  5   5   1     14-8  20
 4.  Kisvárda Master Good        11  5   3   3    21-19  18
 5.  ZTE FC                      10  4   3   3    19-13  15
 6.  Paksi FC                    10  4   2   4    16-20  14
 7.  Debreceni VSC               11  3   4   4    18-20  13
 8.  Újpest FC                   11  3   3   5    13-20  12
 9.  MOL Fehérvár FC             11  3   2   6    11-17  11
10.  Budapest Honvéd             11  2   4   5    12-19  10
11.  Mezőkövesd Zsóry FC         11  2   3   6    14-22   9
12.  Vasas FC                    11  1   6   4    10-13   9


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com