Küzdősport gála világsztárokkal a BOK Sportcsarnokban

Harmadszor rendeznek nagyszabású Bellator küzdősport gálát pénteken 17.40 órától Budapesten, a BOK Sportcsarnokban.Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Pap Vilmos promóter elmondta: óriási sportdiplomáciai siker, hogy a magyar főváros olyan rangos, kick-box- és MMA-világsztárokat felvonultató eseménynek adhat otthont, amelyhez hasonlót New Yorkban, Londonban és Rómában rendeznek. Hozzátette: a Bellator 2009 óta évente 20-24 gálát tart, a budapesti lesz a 196. esemény a sorban, amely óriási kitörési lehetőség a hazai versenyzőknek, akik nemzetközi szinten is megmutathatják képességeiket.

   
A promóter kifejtette: a program egy magyar-olasz kick-box  válogatott mérkőzéssel indul, amelynek keretében hazai részről Pokorni Ádám, Habash Antoine és Győrfi Csaba lép ringbe. Ezt követően a Bellator Kick Box 9 ütközetek sorát Rákóczi Renáta (17-4) nyitja, a magyar világ- és Európa-bajnokra várhatóan kemény bunyó vár a török Sabriye Sengül ellen, aki eddigi 13 mérkőzésén mindössze egy vereséget szenvedett.


Ezután két nemzetközi kick-box presztízsmérkőzés következik: előbb a bosnyák Dzevad Poturak (53-30-3) csap össze a fehérorosz Vörös Skorpióval, vagyis azzal az Alekszej Ignasovval (85-21), akinek szeretne  visszavágni a kilenc évvel ezelőtti budapesti vereségért. A kick-box program záróeseménye egy világbajnoki címmérkőzés lesz, amelyen a látványos pörgőrúgásairól híres amerikai ex-rendőr, Raymond Daniels (33-3) igyekszik megvédeni titulusát kihívójával, a francia Djibril Ehouo-val (66-5-1) szemben.
    

"Nagy örömmel jöttem vissza Budapestre, szeretnék egy látványos show-t bemutatni, s újra lenyűgözni a szurkolókat" - ígérte a sajtótájékoztatón Daniels. A szünet után látványos keretek között leeresztik a színpadra a ketreceket és innentől hat MMA-mérkőzéssel folytatódik a program. Elsőként ifj. Növényi Norbert (1-0), a moszkvai olimpia birkózó bajnokának fia mutatkozik be a hazai közönség előtt a török Mehmet Yüksel (2-3) ellen.  
   

Az est fénypontjaként Roger Huerta (24-9-1) csap össze a szintén amerikai Benson Henderson (24-8) korábbi UFC-bajnokkal, illetve a pillanatnyilag legjobb magyar MMA-fighter, Borics "Kölyök" Ádám (6-0) mérkőzik meg a bolgár Teodor Nikolovval (11-1), aki az eredeti ellenfél, az amerikai James Gallagher, majd a görög Manuel Gaxhja helyére ugrik be.
    

Az esemény fővédnökei Hajdu János, a TEK főigazgatója és Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com