Küzdősportok világjátéka - Nyolcadik a magyar küldöttség

A magyar küldöttség három arany-, négy ezüst- és egy bronzéremmel a nyolcadik helyen zárt a küzdősportok szentpétervári világjátékán, amely szombaton fejeződött be.

Olympic_pictogram_WrestlingA nem olimpiai sportágak sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a magyarok ezzel felülmúlták legutóbbi teljesítményüket, ugyanis 2010-ben Pekingben egy aranyat, három ezüstöt és három bronzot szereztek.

"Azt tudtuk, hogy az oroszok nagy világversenyt fognak rendezni, mégis minden várakozásunkat felülmúlták" - mondja Leyrer Richárd, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, aki a Magyar Kick-Boksz Szövetség elnöke és a Nemzetközi Kick-Boksz Szövetség alelnöke is egyben. "Az esemény előtt abban bíztam, hogy a legjobb 15-20-ban végez a magyar csapat.

Csak felsőfokon tudok beszélni a versenyzőinkről. Külön öröm számomra, hogy a kick-bokszosok két arannyal és egy ezüsttel járultak hozzá a magyar küldöttség közös sikeréhez".

A sportvezető kifejtette, a szentpétervári eredmények és a nyári, kolumbiai világjátékokon elért sikerek jól szemléltetik, hogy a nem olimpiai sportágak hasznos, eredményes és méltó tagjai a hazai versenysportnak, valamint a kormányzat sportstratégiájában megfogalmazott egészséges életmódra való nevelésből is kiveszik a részüket.

A küldöttség tagjai közül múlt vasárnap Nyilasy Péter botvívásban, hétfőn Dubi Sándor kendóban volt második, míg pénteken a kick-boxosok szállították az érmeket: full contact szabályrendszerben Görbics Gábor győzött a 63,5 kilogrammos súlycsoportban, s ugyancsak nyert az úgynevezett pointfighting szabályrendszerben Gömbös László a 74 kilogrammos kategóriában, míg Veres Richárd másodikként végzett 63 kilogrammban.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com